Jobbik: fontosabbak a kormánynak a piszkos pénzek, mint a nemzetbiztonság

Jobbik alelnöke szerint fontosabbak a kormánynak a piszkos pénzek, mint a nemzetbiztonság szavatolása. Z. Kárpát Dániel pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdai közléséből kiderült, hogy a kormányzat számára a piszkos pénzek megszerzése lényegesen fontosabb, mint a nemzetbiztonság szavatolása, hiszen továbbra is 60 milliárd forintos bevételre számít a kormányzat a letelepedési államkötvényekből.

Éppen ezért "hazudtak és ferdítettek is" annak érdekében, hogy a magyar társadalmat megnyugtassák, a hitelminősítőkre mutogatva azt prognosztizálták, hogy kivezethető a letelepedési kötvény, amiről már szó sincsen - mondta a jobbikos politikus.

A jobbikos politikus szerint ha az idei év gazdasági mérlegét megvonva bizonyítványt kellene kiállítani a kormánynak, akkor az elégségesekkel és elégtelenekkel lenne tele. A politikus szerint regionális összevetésben vizsgálva Magyarország gazdasági helyzetét vagy a magyar polgárok anyagi viszonyainak változását, az látszik, hogy növekedett a leszakadás mértéke. Drámai volt szerinte a kutatások alapján szembesülni azzal is, hogy a magyarok kétharmada képtelen bármilyen váratlan kiadást finanszírozni, legyen szó egészségügyi kiadásról vagy gyógykezelésről - fogalmazott.

A kormány államadósság-menedzseléséről szólva elmondta, hogy az semmiben sem különbözik az elődökétől. Az ország eladósodottságának a mértéke olyan fokon maradt, mint korábban - mondta. Z. Kárpát Dániel kifejtette, hogy a szegények igazi adója, a 27 százalékos áfa akkor is fojtogatja a családok kasszáját, ha bizonyos termékekre "kozmetikai jellegű" engedményeket tesz a kormányzat.

A kormányzat adópolitikája is kétséges, számtalan egzotikus adót vezetett be, a könyvelői szakma 2010 óta több mint 60 adótípust ismer - fogalmazott a Jobbik alelnöke. Közölte, hogy a Jobbik kormányon a multik helyett a kis- és közepes vállalkozásokkal kötne stratégiai szövetséget és ide csoportosítaná át az adókedvezményeket, hogy abból új munkahelyek jöhessenek létre és a munkabérek kiegyenlítődése is megindulhasson. E nélkül nem lehet megállítani a munkaerő külföldre áramlását, és nem lehet hazacsábítani azt az 5-600 ezer embert, akik a magyar munkaerőpiacról is hiányoznak - mondta Z. Kárpát Dániel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com