Jobbik: hitel mellett támogatást is kapjanak a vállalkozások!

A kedvezményes hitel mellett vissza nem térítendő támogatást is adjon a kormányzat a koronavírus-válság miatt bajba került hazai kis- és középvállalkozásoknak - szorgalmazta szerdai online sajtótájékoztatóján a Jobbik alelnöke.Z. Kárpát Dániel azt mondta: a kieső bevételeik alapján egy-kétmillió forintos segítséget kellene adni azoknak a hazai gazdasági szereplőknek, amelyek a koronavírus-járvány okozta válság miatt vagy kiesett a bevételük legalább harmada vagy az alkalmazottak ugyanekkora hányadának nem tudnak éppen munkát adni.

    
Hozzátette: a magyar munkahelyek kétharmadát a hazai kis- és közepes vállalkozások adják, ezért most a megsegítésükre legalább annyi pénzt kellene fordítani, amennyivel a kormány a multinacionális cégeket támogatja. Az Orbán-kormány túlkedvezményezi, elképesztő módon kényezteti a válság alatt a multicégeket - jelentette ki Z. Kárpát Dániel, hangsúlyozva, nem akarják "kiüldözni" az országból a nemzetközi vállalatokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

http://ujhazak.com