Jobbik: jelentős megszorításokat javasol a kormány

A Jobbik értékelése szerint jelentős megszorításokat javasol a kormány a jövő évi adótörvények módosításában; ezeket az ellenzéki párt elutasítja.jobbikVolner János, a Jobbik alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján bírálta a béren kívüli juttatások tervezett átalakítását. Kijelentette: diszkriminatív módon tennének különbséget a versenyszféra és a közszféra dolgozói között, mert míg előbbiek 450 ezer forintig részesülhetnének juttatásokban, utóbbiaknál kevesebb mint fele akkora az összeg, 200 ezer forint.

A Jobbik az Alkotmánybírósághoz fog fordulni, mert szeretné megvizsgáltatni, hogy ez megfelel-e az alaptörvény szellemének - közölte a politikus. A párt szerint a kormány újabb megszorításokkal büntetné az autósokat is azzal, hogy emelné a jövedéki adót, amennyiben a kőolaj hordónkénti ára 50 dollár alá megy. Ehelyett szerintük az embereknek kellene kedvezni az olcsó világpiaci árakkal.

Volner János ellenezte azt is, hogy a kormány az idegenforgalmi adó emelésére adna lehetőséget az önkormányzatoknak. Szerinte az, hogy az éjszakánként beszedett 300 forintos mérték 400-ra emelkedne, újabb adóterhekkel szembesíti a turizmusban tevékenykedő vállalkozásokat.

Megjegyezte: az ilyen megszorítások miatt élhetetlen Magyarország és ez okozza, hogy 600 ezer adózó más országokat gyarapít tudásával és szorgalmával.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com