Jobbik: Kósa Lajos tisztázza a vagyonkezelési ügyet!

A Jobbik arra kéri Kósa Lajos tárca nélküli minisztert, hogy tisztázza a sajtóban felmerült vagyonkezelési ügyet.Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzetre hivatkozva arról beszélt: a kormánypárti politikus hatalmas összeget érintő kezelési jogot kapott egy ismeretlen megbízótól.

El kell számolnia arról, milyen ügyletről van szó és kié az 1340 milliárd forintnak megfelelő pénz - hangoztatta.

    
Vitatta, hogy az összeg egy németországi örökségre lenne visszavezethető, amit azzal magyarázott: a Wikipédia 2012-es összesítése szerint 21 németnek volt akkora vagyona, ami fedezhette volna az összeget, azonban egyikük sem lelte halálát az érintett szerződéses dátum előtt. Z. Kárpát Dániel számításai szerint az összeg megfelel a teljes egészségügyi kasszának, illetve adott esetben Montenegró egész éves GDP-jének. Ez államkötvényvásárlás esetén a magyar piacon is komoly változásokat hozott volna - emelte ki.
    

Az alelnök a választások tisztaságának alapfeltételeként hivatkozott arra, hogy ilyen vádak ne lebeghessenek. Mint mondta, a Jobbik kormányra kerülése esetén mindenre kiterjedő feltárást végezne. A jobbikos politikust kérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint Matolcsy György fiának cége több mint 400 milliós ingatlant vásárolt, amelyben a jegybankelnök lakik.


Azt felelte, ezt az ügyet is tisztázni kell. Z. Kárpát Dániel azt javasolta, hogy aki ingatlanakvizícióban gondolkodik, az tegye saját maga vagy családtagjaival közösen, továbbá tegye átlátható módon. Szerinte az MNB elnökének elemi érdeke, hogy a gyanú árnyéka se vetődjön rá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com