Jobbik: meg kell állítani a Fidesz terjesztette gyűlöletet

Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő és szóvivő szerint meg kell állítani a Fidesz által Magyarországon meghonosított gyűlöletet, amely odáig vezetett, hogy családok szakadnak szét vagy tagjaik nem beszélnek egymással.Bebizonyosodott, hogy a Fidesz 2008-tól az összes kampányában tudatosan, a gyűlöletkeltésre, mások bemocskolására, az emberek szembefordítására és hazug, mesterséges ellenségképek megalkotására helyzete a fő hangsúlyt - jelentette ki az ellenzéki politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz kampányát egykor segítő, már elhunyt Arthur Finkelstein üzlettársának, George Birnbaumnak Svájcban a hétvégén megjelent interjújára hivatkozva.

   
Az interjút "beismerő vallomásnak" nevezve Szilágyi György azt hangsúlyozta: az elmúlt időszakban a Jobbik csaknem kétszáz pert nyert hazug álhírek miatt, idén tíz munkanap alatt nyolc alkalommal adott igazat a bíróság a pártnak "a fideszes hazug médiával szemben". Más civilizált országokban nem maradhatna a helyén egy olyan kormány, amelyről kiderülne, hogy több kampányát is hazugságokra építette, közpénzekből, saját hatalmának megtartása érdekében - fogalmazott. Hozzátette, a társadalom ébredezik, elege van ebből a hazugságáradatból, így el lehet zavarni azt a kormányt, amely "mind erkölcsileg, mind szakmailag már régen megbukott".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com