Jobbik: meg kell őrizni az akadémiai szabadságot és az egyetemi autonómiát

Meg kell őrizni az akadémiai szabadságot és az egyetemi autonómiát - hangsúlyozta Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője szombaton a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székháza előtt tartott sajtótájékoztatón.Az ellenzéki képviselő kifejtette: a jövő évi költségvetés pénteki végszavazása után egyértelművé vált, hogy a magyar tudományra szánt csaknem 70 milliárdos összegről ezentúl az Innovációs és Technológiai Minisztérium gondoskodik. "Az MTA 28 milliárdos támogatása mellett az egyetemek kutatásfejlesztésének 29 milliárd forintja és az alapkutatásokra szolgáló 13 milliárd, így összesen közel 70 milliárd forint került úgy a minisztérium költségvetésébe, hogy azok további sorsáról érdemi információkkal egyelőre nem rendelkezünk" - hívta fel a figyelmet a képviselő.

    
Hozzátette, hogy a kérdést a Jobbik nem tekinteni lezártnak, folyamatosan figyelni fogják a témát. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európa Tanács kulturális, oktatási és média bizottsága, amelynek néhány napja Brenner Koloman is tagja, megbízást adott arra, hogy átfogó jelentés készüljön az akadémia szabadságát és az egyetemi autonómiát érintő esetleges veszélyekről.
    

Kifejtette, hogy a parlament kulturális bizottságnak az akadémiával kapcsolatos vitája a legrosszabb bolsevik időket idéző elnöki stílusban és vezetésben zajlott, az MTA alelnöke mindössze öt percben fejthette ki véleményét a kormány jelenlévő képviselőivel szemben, míg az egyes képviselők is csak mindössze két percben reflektálhattak.
    

A képviselő szerint szakpolitikai vitára lenne szükség ahhoz, hogy az MTA struktúrája, valamint a magyar tudományos kutatásokra fordított támogatások a megfelelően hasznosuljanak. Hangsúlyozta, hogy az MTA egy olyan elavult struktúrát képvisel, amelyet érdemes lenne modernizálni. A képviselő szerint az egyetemeken zajló tudományos kutatásoknak az eddigiekhez képest sokkal nagyobb költségvetési támogatásban kellene részesülniük, de az oktatók alacsony bérezésén is változtatni kellene.
    

Az M1 aktuális csatornának a Jobbik költségvetésére vonatkozó kérdésére válaszolva azt mondta, hogy ebben a témában forduljanak a párt a sajtóosztályához.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com