Jobbik: milliárdok folynak el értelmetlenül a sporttámogatásokból

A sporttámogatásokból értelmetlenül "elfolyt milliárdok" miatt bírálta a kormányt Steinmetz Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján.A képviselő elismerte, hogy a Fidesz kormány kiemelten kezeli a sportot és 2011 óta sok száz milliárd forintot fordított elsősorban a látvány-csapatsportágak - a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a jégkorong, a vízilabda és újabban a röplabda - támogatására. Ugyanakkor bírálatot fogalmazott meg a futball utánpótlás nevelő munka minősége, valamint egyes határon túli sportinfrastruktúra-fejlesztések és a Nemzeti Sportinformációs Rendszer miatt is.

    
Az utánpótlás nevelésről szólva a kisvárdai labdarúgó klubot hozta példaként, ahol rendszeresen 10 külföldivel és egyetlen magyar játékossal lépnek pályára, miközben több milliárd forintot kaptak eddig utánpótlás nevelésre. Arra is felhívta a figyelmet: Kisvárdán az utánpótlásban tömegével fociznak ukrán nevű és feltehetőleg csak külföldi állampolgárságú fiatalok, akik a magyar tehetségek elől veszik el a helyet, és utánuk magyar közpénzt igényel a klub.
    

Steinmetz Ádám úgy vélte: ez feltehetőleg nem elszigetelt jelenség, hanem országos gyakorlat. Jelezte: az ügyben feltett kérdésére, hogy hány kizárólag külföldi állampolgárságú gyerek után igényelnek a klubok, szövetségek tao támogatást, és milyen összegben, a sportért felelős államtitkárság nem tudott válaszolni.
   

Szintén kifogásolta a Nemzeti Sportinformációs Rendszer évek óta húzódó fejlesztését, amelyre szerinte a kormány rengeteg pénz költött, eddig eredmény nélkül. Steinmetz Ádám a kormány határon túli sportinfrastruktúra fejlesztései közül az eszéki stadionépítést bírálta. Sportszakmailag és pénzügyileg is értelmetlennek tartotta, hogy több milliárd forint magyar közpénzt kapott egy olyan horvát város, ahol a magyar kisebbség aránya az egy százalékot sem éri el, és az utánpótlásban sem játszanak magyar fiatalok. Nem értjük, hogy erre miért van szükség, minek erősítjük tovább az amúgy is roppant erős horvát labdarúgást? - tette fel a kérdést.
    

Kijelentette: a Jobbik nem támogatná olyan határon túli városok sportlétesítményeinek fejlesztését, ahol magyar kisebbség aránya nem éri el a 10 százalékot, a tao-támogatások mértékét az elvégzett utánpótlás nevelési munka minőségéhez kötnék, valamint nem finanszíroznák tovább a Nemzeti Sportinformációs Rendszer eredménytelen fejlesztését. Hozzátette: az így el nem herdált milliárdokat pedig a mindennapos testnevelés máig meg nem teremtett infrastrukturális feltételeinek fejlesztésére, azaz tornatermek építésére és felújítására költenék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com