Jobbik: ne támogassa, hanem adóztassa meg a kormány a "NER-lovagokat"

Támogatás helyett adóztassa meg a kormány az elmúlt tíz évben gazdagodott "NER-lovagokat" - szorgalmazta csütörtöki online sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.A NER-hez tartozó barátok, rokonok mérhetetlen vagyonokra tettek szerint az elmúlt tíz évben - jelentette ki, példaként hozva fel, hogy míg az Országos Mentőszolgálat büdzséje 2014 és 2018 között ötödével bővült, Mészáros Lőrinc vagyona ez idő alatt az 53-szorosára nőtt.

    
Az ellenzéki politikus arról beszélt: az Orbán-kormány magukra hagyta az embereket, miközben az országnak egyszerre kell megküzdenie a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági következményeivel és "a válságot kihasználó, gátlástalanul harácsoló NER-lovagokkal". Szerinte ugyanis nem nevezhető gondoskodásnak, ha krónikus betegeket raknak ki a kórházból és "hazaküldik őket meghalni", a kormány nem nyújt anyagi segítséget az állásukat vesztett tízezreknek, ha a nyugdíjasok csak fél év múlva kapnak kompenzációt az inflációra, a raktárakban pedig milliószámra állnak a kiosztatlan védőmaszkok.
    

Olaszországgal vont párhuzamot, ahol a maffia próbálja kihasználni a helyzetet saját gyarapodására, mondván, "Magyarországon a miniszterelnök által irányított NER-lovagok teszik ugyanezt", a járványhelyzetet kihasználva rátelepszenek magáncégekre, birtokba veszik azokat, és "továbbra is közpénzzel bizniszelnek".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com