Jobbik: nemzetbiztonsági tájékoztatást a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány ügyében!

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke szerint a testület következő ülésén az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) tájékoztatását kell kérni a Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány ügyében, ahonnan "1100 millió forintot loptak el, sikkasztottak el, tüntettek el".Mirkóczki Ádám jobbikos országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a hivatal feladatából és hatásköréből következik, hogy "ilyen mértékű, rendszerszintű korrupció esetében" feladata van.  Hangsúlyozta: a sajtóhírekben szereplő esetek  csak a jéghegy csúcsát jelentik, az ott kialakított rendszer behálózza az egész országot.

    
Azt mondta, hogy az AH feladata a gazdasági-pénzügyi biztonságot veszélyeztető törekvések felderítése, figyelemmel kísérése, amelybe kiemelten tartozik bele az uniós források jogtalan felhasználásának nyomon követése, megakadályozása. Mirkóczki Ádám emlékeztetett: ha ezek a visszaélések meghaladnak egy bizonyos mértéket, az az ország számára anyagi szankciókkal jár, ami kedvezőtlenül hat a magyar gazdaságra.
   

Ez nemcsak a fideszes politikusokról szól, nemcsak azokról az érintettekről akik elkövették ezeket a gazdasági bűncselekményeket - mondta. Hanem ez egy ország jövőjének megítéléséről, gazdasági biztonságáról, befektetési kockázati mértékéről is - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com