Jobbik: növelni kell az apák szerepvállalását a gyermeknevelésben

A Jobbik növelné az apák szerepvállalását a gyermeknevelésben - közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.A politikus jelezte, hogy pártja választási programjában külön fejezetben foglalkozik a nők helyzetével, ugyanis noha a társadalom többsége nő, még sincsenek nagy számban vezető pozícióban és alacsonyabb a keresetük, mint a férfiaké. Emellett a "láthatatlan munkában" sokkal nagyobb arányban vesznek részt - tette hozzá.

    
Dúró Dóra értékelése szerint a nők az oktatásban rendre jobban teljesítenek, azonban pályájuk megtörik, amikor kikerülnek a munkaerőpiacra és családot alapítanak. Kitért arra is, hogy az OECD 2014-es felmérése szerint Európában a nők végzik a házimunka és a gyermekekkel kapcsolatos teendők kétharmadát.
   

Míg korábban a nők akkor vállaltak több gyermeket, ha az otthonmaradást tudta segíteni az állam, mára ez megfordult és az segíti őket, ha vissza tudnak térni munkahelyükre - mondta a Jobbik képviselője, aki szerint a családtámogatási rendszeren keresztül ösztönözni kell az apák szerepvállalását. Megjegyezte: ugyanezt szorgalmazta Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének vezetője.
   

Dúró Dóra szerint a tudomány, művészet, gazdaság területén dolgozó vezető női tisztségviselők rendre azt hangsúlyozzák, hogy kifejezetten támogató hozzáállást tapasztaltak a családjuk részéről. Arról is beszámolt: szeretnének egy úgynevezett "pótnagyi-rendszert" is létrehozni az egyszülős családok és a nagycsaládok támogatására.


Ebbe olyan nyugdíjasokat vonnának be, akiknek szellemi, fizikai állapota alkalmas arra, hogy segíteni tudják az érintett családokat a gyermekekkel kapcsolatos teendőkben - fejtette ki, hozzátéve: önkéntes alapon ilyen szerveződések már vannak, ezeket a jó példákat az államnak fel kellene karolnia. Kérdésre szólt arról is, hogy javaslatot fognak tenni a tartásdíjak rendszerének módosítására, mert jelenleg nehezen behajthatók ezek az összegek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com