Jobbik: sokak szerint nem a párt, hanem a demokrácia a tétje az Állami Számvevőszéki ügynek

A Jobbik szerint sokan vélik úgy, hogy a párt Állami Számvevők 660 milliós bírsága általi ellehetetlenítése nem a párt, hanem a demokrácia jövőjéről szól.Volner János, a Jobbik frakcióvezetője csütörtöki, az ÁSZ épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az ÁSZ és a kormány az 50-es évek diktatórikus eszközeivel operál és meg sem próbálja megmagyarázni, hogy a 331 milliós tiltott párttámogatást hogyan állapították meg. A politikus szerint a kormány megijedt, amikor látta a Jobbik "adománygyűjtő" akcióját, mert sokan érzékelték, hogy el akarják lehetetleníteni a legnagyobb ellenzéki pártot. Hozzátette: egyes Fidesz-közeli újságírók már azt mondják, hogy a kormány emiatt későbbre tolná a Jobbik büntetését, hogy el tudjon indulni a választáson.

    
Volner János hangsúlyozta: nem a Fidesz hatalmi érdekeinek megfelelő kegyet kell gyakorolni, nem egyedi eseteket kell szabni, hanem demokratikus intézményeket kell megtartani, amelyekben nem a "kocsonyaként remegő", volt fideszes politikusok jelentik a demokrácia tartópilléreit, hanem a független szakemberek, akiket egymást követően rúgott ki a kormány.
    

A sajtótájékoztató közben a Jobbik aktivistái transzparenseket emeltek fel, amelyeken az állt: "Többet ésszel, mint ÁSZ-szal", "Miért ÁSZkálódtok a Jobbik ellen?", "Egy szó, mint ÁSZ: nem félünk", "A frÁSZt hozzátok az országra". Volner János beszéde után rövid megbeszélést folytatott az épület előtt Horváth Bálinttal, az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetőjével, aki később az újságíróknak elmondta, felajánlotta a frakcióvezetőnek, hogy az ÁSZ épületében jegyzőkönyvbe véve elmondhatja, mik a meglátásai a számvevőszék határozatával kapcsolatban.


Elmondása szerint ezzel Volner János nem élt. Az igazgató szerint a határozat december 21-ig véleményezési fázisban van, és Volner János azt mondta, a határidőig el fogják juttatni a párt véleményét az ÁSZ-hoz. Hangsúlyozta: a számvevőszék munkáját szigorú törvények szabályozzák, nincs mérlegelési lehetőségük, az adott ügyben mint jogalkalmazó mindenben a szabályoknak megfelelően jártak el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

http://ujhazak.com