Jobbik: tárgyalja újra a parlament a devizahitel-károsultakat érintő döntéseket!

A Jobbik arra szólítja fel a kormányt, hogy a parlamentben tárgyalják újra az összes, a devizahitel-károsultakat érintő döntést - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.Z. Kárpát Dániel szerint a devizahitelesek problémája még mindig megoldatlan, a kormány "folytatólagos árulásban van" ebben a kérdésben.

Azt mondta, a vonatkozó döntések újratárgyalása azért lehetséges, mert új helyzetet teremtett az, hogy kiderült, a Trócsányi László igazságügyi miniszter érdekeltségébe tartozó ügyvédi iroda devizahiteles perekben véd bankokat.

Ez sajnálatos és arcpirító összeférhetetlenség - hangoztatta, megjegyezve: felmerül az is, mennyire elfogulatlanul hozta meg a Fidesz-KDNP a devizahitel-károsultakat érintő döntéseket. Z. Kárpát Dániel szerint devizahitelek felvételkori forintosítására lenne szükség. Hozzátette: egyetértenek a károsultak szervezeteivel abban is, hogy kilakoltatási és részleges végrehajtási moratóriumot kell elrendelni.


Tarthatatlan, hogy olyan embereket vegzáljanak, akik jó részt önhibájukon kívül keletkezett terheket hurcolnak - összegzett. A politikust kérdezték Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének előző napi nyilatkozatáról, amelyben utcai zavargásokkal számolt az ősszel az ellenzék és Soros szervezetek összefogásának eredményeként. Z. Kárpát Dániel szerint "ha Kövér úr és Orbán úr ilyet csinálnak, akkor lesz ilyen".


Elmondta, "a Soros-jelenséget" a Jobbik már 2010 előtt feltárta, létező problémáról van szó, de nem Magyarország "rögproblémájáról", amelynek a megoldása nélkül tapodtat sem lehet mozdulni. Hozzátette: a Jobbik "egy férfias", visszafogott és reméli, hogy elveiről, programpontjairól elhíresült szerveződés lesz. Ha az ország határait kell megvédeni, akkor férfiak módjára ott lesznek - fejtette ki. Úgy folytatta, ha pusztán arról van szó, hogy valakik anarchista módon át akarják venni a hatalmat, akkor nem lesznek ott.


Közölte, aggasztó, hogy Orbán Viktor és csapata az erőszaktól sem retten vissza, ha a hatalom megőrzéséről van szó. Z. Kárpát Dániel kapott kérdést Kovács Béla, a párt európai parlamenti képviselője ügyéről. A képviselő szerint három évig szabad lábon rohangáló ismert kémek nem nagyon léteztek a történelemben. Jelezte, Kovács Béla egészségügyi állapota miatt nem jelent meg az előző, magyarországi ügyészségi meghallgatásán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com