Jobbik: tisztázza Habony Árpád szerepét a kormányfő!

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök korábban feltételezhetően nem mondott igazat Habony Árpád kormányzatban betöltött szerepéről, ezért azonnal magyarázatot kell adnia az ügyben.jobbikSzilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően telefonon az MTI-nek azt mondta, a kormányfő tavaly áprilisban kijelentette, "nem ismer Habony Árpád nevű személyt és a kabinet kifizetési listáján sem szerepel ilyen név".

Ezzel szemben Tarlós István főpolgármester a napokban, a Budapest és a kormány közötti finanszírozási vita végén köszönetet mondott Habony Árpádnak, aki közvetítőként járt el közte és a miniszterelnök között - fejtette ki Szilágyi György, aki szerint ebből az derül ki, hogy Orbán Viktor hazudott, és Habony Árpádnak van kormányzati szerepe.

Kiemelte, súlyos kérdéseket vetne fel, ha kiderülne, a kormányfő "az utcáról bíz meg ismeretlen embereket hasonló ügyekben", ezért a Jobbik szerint a kormányfőnek minél hamarabb tájékoztatnia kell a közvéleményt a valóságról.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ki ismeri a babakocsitolvajt?

Ki ismeri a babakocsitolvajt?

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

Jó, hogy kéznél volt a Police Medic-táska

Jó, hogy kéznél volt a Police Medic-táska

Közlekedési balesetnél nyújtott segítséget egy szolgálaton kívüli, kutyás készenléti rendőr.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

http://ujhazak.com