Jobbik: védjék meg a gazdákat a rossz minőségű ukrajnai gabona beáramlásától!

A kormányzat védje meg a magyar gazdákat a rossz minőségű ukrajnai gabona beáramlásának következményeitől - sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik szakpolitikusa.Bencze János, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője - korábban tett javaslatukat megismételve - azt szorgalmazta: hozzák nyilvánosságra, mely cégek hoznak be nagy tételben gabonát Ukrajnából, sújtsák extraprofittal ezeket a vállalkozásokat, ebből pedig legalább részlegesen kárpótolják a magyar gazdákat.     


A politikus hangsúlyozta: az Ukrajnából nagy tételben kiáramló gabona nagyon komoly gondokat okozott a szomszédos államokban, köztük Magyarországon is. Bencze János szerint a sokszor toxinokkal szennyezett, az Európai Unióban tiltott vegyszerekkel kezelt termény ugyanis erőteljesen lenyomta a hazai felvásárlási árakat, "rettenetesen kilátástalan helyzetben hozva a gazdákat".     


Példaként hozta fel, hogy a napokan annak ellenére lemondott a lengyel mezőgazdasági miniszter, hogy bár országa kapott az ukrajnai gabona beáramlásának következményeit ellensúlyozni hivatott kompenzációt, nem tudta megvédeni a helyi gazdákat a folyamat káros hatásaitól.     Szerinte a magyar agrárminiszternek is ezt az utat kellene választania, ha nem tud gátat szabni a rossz minőségű ukrán gabona beáramlásának.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

http://ujhazak.com