Jobbik: veszélyes a migránsmunkások szervezett behozatala

A "migránsmunkások" szervezett behozatalának veszélyeiről beszélt pénteki kecskeméti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője.A pártja által indított, a folyamat veszélyeinek bemutatását célzó vándorkiállítás előtt állva az ellenzéki politikus azt mondta az online is követhető eseményen, hogy a harmadik világbeli munkavállalók és érkezésük támogatása helyett a kormánynak inkább azokkal a magyarokkal kellene foglalkoznia, akikkel hazai állásokat lehetne betölteni.
    

Ennek eszközeként említette, hogy ingyenes átképzési programokat és lakhatási támogatást kellene kínálni ezeknek az embereknek. Azt látjuk, hogy erről a kétszázezer magyarról mintha lélekben egy kicsit lemondott volna a kormány; az energiáit arra mozgósítja, hogy a harmadik világ ázsiai "migránsmunkásait" szervezetten hozza be, segítve ezzel a multicégeket - fogalmazott a jobbikos politikus.
    

Felidézve pártja korábban már bemutatott, magyar kvótáról szóló javaslatát, azt sürgette: csak olyan cégek kaphassanak hazai közpénzből vissza nem térítendő támogatást, amelyek vállalják, hogy legalább 90 százalékos arányban az Európai Gazdasági Térség államaiból származó, azaz jellemzően magyar munkaerőt alkalmaznak.
    

Egy jobboldali konzervatív politikai közösség mást nem is kívánhat, mint a szülőföldön való boldogulást minden itt élő, minden magyar számára - fogalmazott Z. Kárpát Dániel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com