Jobbikos feljelentés a "kínai kamuküldemények" miatt

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz az elmúlt hónapokban tömegesen érkezett, meg nem rendelt "kínai kamuküldemények" miatt Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezető-helyettese.Szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a politikus elmondta: azért fordul napokon belül az ügyben a legfőbb ügyészhez, mert álláspontja szerint felveti a csalás gyanúját az ügy, hiszen a küldeményekkel nem csupán megtéveszthették a magyar polgárokat, hanem anyagi kárt is okozhattak nekik.
    

Hozzátette, "ebben a folyamatban a Magyar Posta is részt vesz" egyik leányvállalatán keresztül. A politikus azt is jelezte: a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordul amiatt, hogy az említett cég partnereként megjelenik a magyarországi kazah tiszteletbeli konzul vállalkozása is. Közölte: arra kéri a tárcát, hogy vizsgálják ki az ügyet, és szükség esetén vonják vissza a tiszteletbeli konzuli kinevezéshez korábban megadott minisztériumi hozzájárulást.
    

Abban a szociális piacgazdaságban, amiben mi, konzervatívok hiszünk, ilyen nem fordulhat elő, hiszen a fogyasztóknak, a magyar polgároknak jogaik vannak - fogalmazott a "kamuküldemények" ügyéről szólva Brenner Koloman.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks környékén

Szirénapróba lesz hétfőn Paks 30 kilométeres körzetében - közölte a katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

Elvitte az emlékezés virágait

Elvitte az emlékezés virágait

Három dabasi temető sírjairól összesen 50 művirágcsokrot tulajdonított el egy férfi.

http://ujhazak.com