Jobbikos regionális pártigazgató: továbbra is vannak működő alapszervezetek Vasban

Nem szűnt meg a Jobbik Vas megyében, csupán néhány alapszervezet vezetője tett egy bejelentést kilépési szándékáról a Facebookon, az élet párton belül ettől még folyik tovább - közölte Balassa Péter, a Jobbik március elsejétől kinevezett Vas és Zala megyei regionális pártigazgatója szerdán az MTI-vel.Felhívta a figyelmet: néhány alapszervezeti vezető döntése nem jelenti automatikusan az alapszervezetek automatikus megszűnését, hiszen jelen esetben azt sem tudni, hogy a párttagok meg lettek-e kérdezve.

    
Hétfőn több Vas megyei Jobbik-alapszervezet vezetője, köztük Lábodi Gábor, a szentgotthárdi alapszervezet elnöke is kilépési szándékát jelezte a Facebookon, azt is közölve, hogy Vas megyében megszűnt a Jobbik. Balassa Péter szerint viszont csupán egy párton belüli megújulás zajlik annak megfelelően, amit Jakab Péter pártelnök és az országos vezetés kijelölt és amelyre a párt tisztújító kongresszusán felhatalmazást kaptak.
    

Balassa Péter hangsúlyozta: a pártépítés folytatódik, és az a feladat, hogy ha esetleg megszűnik egy alapszervezet, helyette kettőt hozzanak létre. Elmondta, ő maga eddig hivatalos értesítést nem kapott kilépésekről és megszüntetni kívánt alapszervezetekről. Hangsúlyozta: továbbra is vannak Vas megyében működő Jobbik-alapszervezetek, ilyen például az általa vezetett szombathelyi is, tehát nem lehet azt állítani, hogy a Jobbik Vas megyében megszűnt létezni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com