Jogellenesnek minősítette az Európai Bíróság az állami garanciavállalást a lakáscélú támogatásoknál

A lakáscélú támogatásokhoz kapcsolódóan a magyarországi hitelintézeti ágazatnak nyújtott állami garanciavállalás jogellenes állami támogatásnak minősül - mondta ki a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság csütörtökön, az OTP Bank ügyében hozott ítéletében.

Nemzetközi_Bíróság_logoA magyar kormány 2001-ben olyan lakáscélú támogatásokat vezetett be, amellyel a házasok, a többgyermekes fiatal családok és más arra rászorultak lakáshoz jutását kívánta elősegíteni. A támogatási programmal érintett kölcsönök nyújtását, folyósítását, valamint a támogatások megállapítását és elszámolását hitelintézetek végezték.

A támogatási mechanizmus közvetlen és kamattámogatásokat is magában foglalt, egyes támogatási formáknál pedig az állam a programban részt vevő hitelintézetek számára garanciát vállalt arra, hogy a támogatással érintett, behajthatatlanná vált kölcsön tőkeösszegének, illetve a hozzá kapcsolódó kamatoknak meghatározott részét számukra megtéríti.

Az egyik ilyen hitelintézet az OTP volt, amely számára az állam egy idő után már nem teljesítette a garanciavállalási kötelezettségét azzal az indokkal, hogy az azzal kapcsolatos megtérítések Magyarország EU-csatlakozása után az uniós versenyjoggal össze nem egyeztethető állami támogatásnak minősülnének.

Az OTP által az állami megtérítések elmaradása miatt indított perben eljáró Fővárosi Törvényszék azt kérdezte az Európai Bíróságtól, hogy a kérdéses állami garanciavállalás valóban az uniós joggal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül-e, és ha igen, akkor hogyan orvosolható a bank által elszenvedett érdeksérelem.

Ítéletében az unió legfőbb igazságszolgáltatási fóruma megállapította: a támogatással egy ágazatot - mégpedig a hitelintézeti ágazatot - előnyben részesítették a gazdaság többi szereplőjével szemben.

A luxembourgi székhelyű uniós bíróság ugyanakkor megjegyezte: a Fővárosi Törvényszék feladata annak megvizsgálása, hogy a gazdasági szereplők közül a garanciavállalásnak valóban csak a hitelintézeti ágazat volt-e a haszonélvezője.

Az Európai Bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy a hasonló állami támogatásokat előzetesen be kell jelenteni az Európai Bizottságnak, amely jóváhagyhatja vagy elutasíthatja a konstrukciót.

A szóban forgó állami garanciavállalást azonban Magyarország nem jelentette be. Következésképpen e garanciavállalást jogellenesnek kell tekinteni, és a bankok által esetlegesen igénybe vett állami támogatást vissza kell téríteni a magyar államnak.

Az ítélet arra is kitért, hogy a Európai Bizottságnak történt bejelentés nélkül - tehát jogellenesen - nyújtott állami garanciavállalás kedvezményezettjeit az uniós jog alapján nem illeti meg jogorvoslat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com