Jogerősen börtönbüntetésre ítélték a megvesztegetett volt határrendészt

Jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélte és több mint 52 millió forint vagyonelkobzással sújtotta a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa azt a volt határrendészt, aki beismerte, hogy több alkalommal megvesztegették - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.Keresztes Imre tudatta: a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján az előkészítő ülésen a bíróság elfogadta a volt határrendész beismerését, akit 4 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltottak. A határrendésznek még 2016-ban egy ismeretlen szerb állampolgár útlevelenként 100 eurót ajánlott, hogy az okmányokban levő adatokat rögzítse a nyilvántartásban, és belépést igazoló bélyegzővel lássa el azokat anélkül, hogy a tulajdonosok jelen lettek volna. Ezzel az volt a célja, hogy harmadik országbeli állampolgárok schengeni övezeten belüli tartózkodását jogellenesen legalizálja. A határrendész 2017 januárjától 2017. október 11-ig 1735 útlevelet adott át a határrendésznek.

    
Az útlevélkezelő - akinek szolgálati jogviszonya azóta megszűnt - 1724 olyan ember adatait rögzítette valótlanul, aki unión kívüli ország állampolgára. A volt rendőrt - útlevéladatok rögzítése közben - 2017. október 11-én tetten érték. A vádlott összesen 170.600 eurónak megfelelő összeget vett át jogtalan előnyként.
    

A nyomozó ügyészség a volt határrendész ellen 1735 rendbeli, hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és 1724 rendbeli hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat 2020. március 31-én.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com