Jogerősen elítélték a korrupcióval vádolt volt rendőrtisztet

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet helyben hagyva 1 év felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Vizoviczki-ügyben korrupciós bűncselekménnyel vádolt, magas beosztású volt rendőrtisztet; a másodfokú döntés jogerős - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Felidézték: a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Vizoviczki László nevével fémjelzett, fővárosi rendőri vezetőket érintő katonai büntetőeljárás során, korrupciós bűncselekmény miatt 2021 májusában emelt vádat a korábban leszerelt volt rendőrtiszt ellen, aki az alapügy egyik vádlottja.
    

A tényállás szerint a jogász végzettségű vádlott a felelősségre vonás elkerülése érdekében 2020. február 4-én arra akarta rávenni vádlott-társát, hogy mint egykori beosztottja vallomásával vállalja magára a vád tárgyává tett egyes bűncselekményei elkövetését a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtti eljárásban - tudatta a főügyészség, amely szerint a vádlott a szívességért cserébe pontosan meg nem határozott összegű havi juttatást ígért.
    

Emlékeztettek: a Fővárosi Törvényszék tavaly első fokon bűnösnek mondta ki a volt rendőrtisztet vesztegetés bírósági eljárásban bűntettében, és 1 év - 3 évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. Ezt hagyta helyben 2023. április 6-án kihirdetett másodfokú, ügydöntő végzésével Fővárosi Ítélőtábla, az ítélet így jogerőre emelkedett - tették hozzá.
    

A Központi Nyomozó Főügyészség 2014. augusztus 21-én jelentette be, hogy vádat emelt a rendőrségi vesztegetési botrány során ismertté vált, a Hajógyári-szigeten és a belvárosban szórakozóhelyeket működtető Vizoviczki László ügyeiben: a bűnszervezetben, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 33, a bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben 22 vádlottal szemben.
   

A vádlottak között hét korábbi rendőr, köztük öt volt vezető beosztású rendőrtiszt, korábbi tűzoltó százados, pénzügyőr főhadnagy, egy önkormányzat köztisztviselője és egy közegészségügyi felügyelő is volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com