Jogerősen felfüggesztettet kapott az egykori pécsi női kosárcsapat cégvezetője

Felfüggesztett börtönre ítélte jogerősen az egykori pécsi női kosárlabdacsapatot működtető cég volt vezetőjét hétfőn a Pécsi Ítélőtábla. Négy társával együtt azért kellett bíróság elé állnia, mert az ügyészség szerint több mint 80 millió forint adóhiányt okozott a költségvetésnek.A táblabíróság MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderült, hogy a Pécsi Törvényszék tavaly júliusi határozatát helybenhagyva az elsőrendű vádlottat két év - négy évre felfüggesztett - börtönre és 700 ezer forint pénzbüntetésre ítélték folytatólagosan elkövetett adócsalás, számvitel rendjének megsértése, valamint magánokirat-hamisítás miatt.

    
A másod- és harmadrendű vádlott ugyancsak felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést, a negyedrendű vádlott pénzbüntetést kapott. Az ötödrendű vádlott pénzbüntetését három év próbára bocsátásra változtatták. A vádirat szerint 2007 decemberében a Pécsi Női Kosárlabda Kft. akkori ügyvezetője a cég nevében marketingtevékenységre szóló megbízási keretszerződést kötött a kft. működtetésében, gazdasági döntéseinek meghozatalában szerepet vállaló társa cégével.


A cél az ügyészség szerint az volt, hogy a kft. által fizetendő adót, járulékot jogosulatlanul csökkentsék. A másodrendű vádlott cége 400 millió forintot kapott a Pécsi Női Kosárlabda Kft.-től, de a szerződésben vállalt munkát nem végezte el, és minderről valótlan tartalmú számlákat állított ki. Az ügyészség őket és három, velük együttműködő társukat - szerepüktől függően - adócsalással, a számvitel rendjének megsértésével, valamint magánokirat-hamisítással vádolta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com