Jogerőssé vált a roma országos nemzetiségi választás eredménye is

Jogerőssé vált a roma országos nemzetiségi választás eredménye is, miután a Kúria szerdán elutasította az eredménymegállapító határozat ellen benyújtott jogorvoslati kérelmet. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) november 14-én állapította meg a roma nemzetiségi országos választás eredményét, eszerint az Országos Roma Önkormányzatban az Országos Roma Önkormányzatban (ORÖ) a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség 20, a Fiatal Romák Országos Szövetsége 18, a Roma Polgárjogi Mozgalom B.-A.-Z. Megyei Szervezete 5, a Phralipe Független Cigány Szervezet Országos Szervezete - Központi Szervezet 4 mandátumot szerzett.

    
Az NVB határozata ellen a jogorvoslati határidő lejárta előtt bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be. A kérelmező szerint jogszabályellenesen bonyolították le a szavazást, ezért a választási eredmény nem tükrözte a roma választópolgárok valós akaratát, és hivatkozott az érvénytelen szavazatok magas arányára is.
    

A Kúria azonban szerdai végzésében a jogorvoslati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert a kérelmező nem igazolta érintettségét az ügyben. A Kúria végzése jogerős. A döntéssel az NVB eredményt megállapító határozata jogerőre emelkedett. Az október 13-ai országos nemzetiségi választás eredménye a 13 nemzetiség közül 12 vonatkozásában - bolgár, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán - már korábban jogerőssé vált és a képviselők átvehették mandátumukat. A roma országos önkormányzat képviselői hétfőn vehetik át mandátumukat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

http://ujhazak.com