Jogszabályváltozások - Új büntetőjogszabályok január 1-jétől, szigorúbban büntetik a bundázást

Új büntetőjogszabályok lépnek hatályba január 1-jétől, köztük a sporteredmény tiltott befolyásolása, továbbá, hogy lakásmaffiás ügyben a sértett kérheti a korábban általa lakott ingatlan átadását, a szakértőknek pedig 90 napjuk van a szakvélemény elkészítésére büntetőeljárásban. Egy másik új törvényi rendelkezés szerint az erkölcsi bizonyítványban rögzíteni kell, ha valaki gyermekek sérelmére követett el bűncselekményt.

201101101338_paragrafusjelHa más bűncselekmény, például vesztegetés, vagy csalás nem valósul meg, az új szabályozás szerint akkor is önálló bűncselekmény a bundázás és három, bizonyos esetekben öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A törvény szerint "aki olyan megállapodást köt, aminek következtében valamely sportszövetség versenyrendszerében szervezett vagy a sportszövetség versenynaptárában egyébként szereplő verseny, mérkőzés eredménye nem a versenyszabályzatnak vagy a tisztességes játék elveinek megfelelő módon alakul ki, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követik el."
A lakásmaffiás ügyekben január 1-jétől alkalmazható rendelkezés szerint a sértett bizonyos feltételek mellett ideiglenes intézkedésként kérheti a korábban általa lakott ingatlan kiürítését, ha a feltételezett elkövetők laknak benne, vagy ők engedték át másnak ingyenes használatra.

A törvény szerint "ha a zsarolás, a csalás, illetve az uzsora-bűncselekmény elkövetési tárgya olyan, a terhelt által lakott vagy a hozzájárulásával más személy által ingyenesen használt ingatlan, amelyben a bűncselekmény elkövetését megelőzően a magánfél lakott, és a polgári jogi igény az ingatlannal kapcsolatos rendelkezési jogot vagy az ingatlan birtoklásának jogát is érinti, a magánfél indítványában ideiglenes intézkedésként kérheti az ingatlan kiürítését és annak a magánfél birtokába bocsátását."

A büntetőeljárások gyorsítását szolgálja, hogy életellenes bűncselekményeknél a szakértői intézeteknek három hónapon belül meg kell hozniuk állásfoglalásukat. Az eljárási törvény eddig nem tartalmazott határidőt a szakvélemény előterjesztésére. Ezt most 60 napban állapították meg, amit egy alkalommal, legfeljebb 30 nappal meg lehet hosszabbítani.

Továbbá a szakértőt rendbírsággal kell sújtani, és az okozott költség megfizetésére kell kötelezni, ha a szakvélemény előterjesztésére rendelkezésére álló határidőt önhibájából elmulasztja.

A büntetőjogszabályokat érintő törvénycsomag bevezeti a szabálysértési eljárásban a mediációt, az elkövető és a sértett közti közvetítő, békéltető, megegyezést, jóvátételt célzó eljárást, amely a felek önkéntességén alapul. Továbbá új szabálysértési tényállás, ha valaki a kutyáját - a vadász- és a szarvasgomba-kereső kutya kivételével - természeti, védett természeti területen vagy vadászterületen póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja.

A törvénycsomag a kényszerintézkedések körében is új szabályokat vezet be például a házi őrizet, illetve nyomkövető alkalmazása, továbbá az előzetes letartóztatás vonatkozásában. Az előzetes időtartamára vonatkozó szigorítások - például egyes súlyos, jobbára élet elleni bűncselekményekkel kapcsolatban a felső határ eltörlése - már novemberben életbe lépett.

Egy másik, a gyermekek védelmét célzó törvény szerint január 1-jétől az erkölcsi bizonyítvány jelzi, ha valakit gyermek sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt
eltiltottak foglalkozásától.

Így jobban ellenőrizhető, hogy az ilyen cselekmények elkövetői ne dolgozhassanak olyan munkahelyen, munkakörben, mely gyermekekkel kapcsolatos. A szigorítás értelmében az érintettek nemcsak tanári, nővéri, orvosi vagy nevelői munkától vannak eltiltva, hanem minden olyan tevékenységtől, amely azzal jár, hogy huzamosabb időt tölthetnek gyerekekkel. Szigorítás az is, hogy már nemcsak a szexuális, hanem más bűncselekmények elkövetőit is eltilthatják.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott –  őrizetben a csaló taxis

Engedély nélkül taxizott, egy nullával többet számlázott – őrizetben a csaló taxis

Nemcsak engedély nélkül szállított utasokat, hanem a viteldíjak többszörösét fizettette ki velük, és más módszerekkel is megkárosította őket.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com