Jónak lenni jó!

Mintegy 20 ezren támogatták a beteg gyermekek megsegítésére indított, Jónak lenni jó! elnevezésű kampányt vasárnap reggelig - mondta Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke az M1 aktuális csatorna műsorában.

A kampány fő kedvezményezettje, a gyermekmentő szolgálat elnöke elmondta: több oktatási és egészségügyi projektjüknek is szüksége van támogatókra.

Jonaklennijo_logo_color

Megjegyezte, hogy nemcsak anyagi, hanem fizikai segítséget is várnak, például a fóti lovas terápiás központjukba.

Hozzátette, hogy mintegy 3000 gyermeknek szeretnének karácsonyi ajándékot adni és a csomagoláshoz is várnak önkénteseket.

A közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű kampányában a beteg gyermekek gyógyítására, a sérült gyermekek fejlesztésére, terápiájára folyik a gyűjtés. Az adományvonal a 13600-as számon érhető el, ahol a 05-ös kód megadásával hívásonként 250 forinttal lehet támogatni az akciót.

A kezdeményezést az adományvonal hívásán és az SMS-küldésen túl neves művészek és sportolók által dedikált tárgyak megvásárlásával is lehet támogatni. A fix árral rendelkező, valamint licitálható relikviákat a www.mediaklikk.hu/jonaklennijo honlapon lehet megtekinteni.

gyermekmentő szolgálat

MTI

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com