Jövedéki adó emelés, a bagósok megszívhatják

Elfüstölt százmilliárdokból újabb sarcot vesz le az állam, melyet az egészségügyre fordítana. Ez egy korrekt dolog, ha a pénz valóban oda folyik be, ahova azt tervezik elkölteni.


A jövedéki adó területén 2013-ban adóemelés lesz.

A befolyó összeget az egészségügyben a tervezett béremelések fedezeteként szolgál majd, nyilatkozta Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.

A jövedéki adóemelés háttere


Bár a büdzsé tervezete a jövedéki adóból 2013-ban 913,1 milliárd forint bevétellel számol, amely 800 millió forinttal elmarad az idei előirányzattól, az indoklásban szerepel az is, hogy ennél az adónemnél 2013-ban is szükséges egyes termékek adómértékének emelése.

Megemlítik: az emelés előrevetíti, hogy a dohánytermékek adómértéke 2018-ra el kell hogy érje az Európai Unió által meghatározott minimumadó szintjét, továbbá elősegíti, hogy az adórendszerben emelkedjen a forgalmi adók aránya.

(Az EU egy éve elfogadott egy irányelvet, amely meghatározza, hogy 2020-ban a cigaretta teljes jövedékiadó-terhelésének el kell érnie a kiskereskedelmi ár 60 százalékát a mostani 57 százalékkal szemben.)

Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén kérdésre válaszolva azt mondta: az egészségügyben a tervezett béremelések fedezetét a jövedéki adók területén várható adóemelés nyújtja majd.

A jövő évi bevételcsökkenést azzal indokolja a költségvetés, hogy az idei évközi adóemelések tárgyévre áthúzódó hatását ellensúlyozza a jövedéki termékek volumenének csökkenése.

A NAV korábbi tájékoztatása szerint az idén, a korábban tervezett májusi és novemberi adóemelés helyett már februárban növekedett a cigaretta jövedéki adójának mértéke, illetve júliusban is nő a dohánytermékekre kivetett adó. A májusra tervezett adóemeléseket még tavaly előrehozták februárra.

Februártól az ezer szál cigarettára kivetett adó mértéke 10.550 forintról 11.500 forintra emelkedett, és a kiskereskedelmi eladási ár 28,4 százaléka helyett már legalább 30 százalékot kell fizetni, ami a minimumadót 19.530 forintról 21.100 forintra emelte ezer szálanként.

Az érvényes szabályok szerint július elsejétől tovább emelkedik a közteher: a cigaretta adója a mostani 11.500 forintról 11.900 forintra nő, illetve a kiskereskedelmi eladási ár 31 százalékára, így ezer szálanként legalább 22.300 forintot kell fizetni.

A két emelés hatására a kormányzat az idén 20 milliárd forint többlet adóbevételt remél.

 

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com