Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér

Jövőre 101 ezer 500 forint lesz a minimálbér és 118 ezer forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) született megállapodás alapján, a felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el.

ngm_szines_logoA minimálbér 2013-ban 98 000, a szakmunkás minimálbér pedig 114 ezer forint.

A megállapodás a minimálbérnél 3,6, a garantált bérminimum esetében pedig 3,5 százalékos emelés jelent 2014-ben az idei évhez képest - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára a konzultációs fórumot követő sajtótájékoztatón.

Az államtitkár szerint a megállapodás megszületése kellő konstruktivitást mutat a munkaadói és a munkavállalói oldal részéről is.

Olyan kompromisszum született, amely a reálkeresetek növekedésével, a munkahelyek megőrzésével, illetve a foglalkoztatás bővülésével segíthet abban, hogy a magyar gazdaság jövőre is jó mutatókat produkálhasson - fogalmazott Czomba Sándor.

Az államtitkár emlékeztetett: a megállapodásról várhatóan a következő kormányülések valamelyikén dönt majd a kabinet.
A minimálbéren keresők 3500, a bérminimumot keresők pedig 4000 forinttal kapnak többet január 1-jétől - mondta Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a tárgyaláson résztvevő szakszervezetek nevében.

Hozzátette, bíznak benne, hogy az előre meghatározott százalékoknál magasabb tényleges bérnövekedés következik be a jövő év végéig. A helyi bértárgyalásokon ezt fogják szorgalmazni - közölte.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára ismertette: a kötelező emelések több mint félmillió embert közvetlenül érintenek az üzleti szférában.

A VOSZ főtitkára hangsúlyozta, évről évre olyan minimálbérben kell megállapodni, amely a munkavállalók számára a jövedelmük érzékelhető emelkedését jelenti, ugyanakkor nem sért foglalkoztatáspolitikai érdekeket, nem jár elbocsátásokkal.

Dávid Ferenc is jó kompromisszumnak nevezte a megszületett megállapodást. Kiemelte azt is: 2014-ben folytatódik a reáljövedelmek emelkedése. A jövőre prognosztizált 2,4 százalékos infláció mellett a minimálbérek 3,6 százalékos emelése a reálpozíciók javulását jelenti - mondta.

Arra bíztatják a munkaadókat, hogy ahol van erre lehetőség, ott a kötelező minimumokon túl nagyobb ütemben emeljék a béreket - jelentette ki a VOSZ főtitkára.

MTI

Hozzászólások

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

http://ujhazak.com