Jövőre kezdődhet el a Szegedi Törvényszék épületének rekonstrukciója

Jóváhagyták a Szegedi Törvényszék épületének rekonstrukciós tervét, a felújítás a jövő év második felében kezdődhet el - tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t.A közlemény szerint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Wagner Gyula-terv keretében a vagyonkezelő Szegedi Törvényszék aktív részvételével teljesen megújítja a bírósági épületet. A teljes rekonstrukció és átépítés során az intézmény jelenlegi 9500 négyzetméteres alapterülete 12 600 négyzetmétere növekszik.

    
A beruházás engedélyes terve elkészült. Jelenleg a kiviteli tervek készítése folyik, ezek véglegesítése után választhatják ki közbeszerzésen a kivitelezőt. Az eredeti nevén Magyar Királyi Polgári Törvényszéki Palota tervrajzait Ney Béla és Meixner Károly műépítészek készítették 1881-ben. A kivitelezés 1883 áprilisára fejeződött be, az épületet Ferenc József adta át novemberben az 1879-es nagy árvizet követő újjáépítést lezáró ünnepségek során. Az épületet 1906-ra bővítették, majd az 1950-es és az 1970-es években, végül 1984-ben kisebb felújítások történtek.
    

Tárkány-Szűcs Babett, a törvényszék elnöke korábban elmondta, a műemlék épület felújításának várható költsége mintegy 5 milliárd forint. A rekonstrukció idejére a Szegedi Járásbíróság és a Szegedi Törvényszék az egykori Délterv-székházba költözik majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com