Jövőt építünk címmel új felhívást hirdet a nemzetpolitikai államtitkárság

Jövőt építünk címmel pályázatot hirdet a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága a Kárpát-medencében 2010 óta a magyar kormány támogatásával megvalósított bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészei részére - jelentette be Potápi Árpád János államtitkár hétfőn a közösségi oldalán.Kiemelte: a magyar kormány 2010 óta jelentős forrással támogatta, hogy a bölcsődei és óvodai intézményekben a magyar gyerekek számára fenntartott férőhelyek számottevően bővüljenek. Ezt is cselekvő nemzetként, a Kárpát-medence egységében valósították meg - mutatott rá Potápi Árpád János, jelezve, csak a külhoni magyar közösségek családjai több mint 900 új vagy felújított épületet vehettek birtokukba.
    

Hozzátette, az új vagy megújított épületek az építészek munkáját is dicsérik, hiszen nekik is köszönhető az, hogy egy-egy településképen is látható a közös és minőségi, magyar munka eredménye. Az MTI-hez hétfőn eljuttatott felhívás szerint a 2022-ben, a cselekvő nemzet évében meghirdetett Jövőt építünk felhívásra magyarországi és külhoni építészek jelentkezhetnek. A pályázat célja díjazni és megismertetni a közvéleménnyel a Kárpát-medencében 2010 óta a magyar kormány támogatásával épült, mintaértékű bölcsődei, óvodai létesítmények, épületek építészeit.
    

A felhívásra benyújtott pályázatokat neves szakemberekből álló bírálóbizottság fogja szakmailag értékelni és több kategóriában díjazni. A nyertes pályázatokat ötszázezer és kétmillió forint közötti összegben pénzjutalomban részesítik. A pályázati felhívásra február 21-én 10 órától március 8-án 14 óráig lehet jelentkezni. Pályázni lehet bármely, a Kárpát-medencében 2010 óta a magyar kormány támogatásával megvalósult bölcsődei, óvodai létesítménnyel, épülettel. A jelentkezés részletei és a részletes pályázati kiírás a https://www.kulhonimagyarok.hu/epiteszetipalyazat/ linken keresztül érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

http://ujhazak.com