Kábítószer-kereskedő csoport tagjai ellen emeltek vádat Somogyban

Vádat emelt az ügyészség egy kábítószer-kereskedő csoport hat tagja ellen, a vádhatóság szerint a társaság kereskedői-fogyasztói láncolatot kiépítve számos embert látott el droggal Kaposváron és környékén - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.Azt írták, hogy az ügy elsőrendű vádlottja egy 27 éves férfi, aki 2017-től kezdett nagyobb mennyiségű marihuánát beszerezni, amelyből saját igényei kielégítése mellett ellátta ismerőseit is. Idővel viszonteladói hálózat épült ki alatta a saját fogyasztásukon kívül továbbértékesítésre is vásárlókból. A férfi így mintegy 2,5 kilogramm marihuánát értékesített és 6 millió forint bevételre tett szert.

    
A viszonteladók közül ketten több mint 2 kilogramm kábítószert vettek, melyet fogyasztóik között terítettek, míg a többiek a kereskedők közötti kapcsolattartásban, illetve a kábítószer és a pénz szállításában működtek közre. A nyomozók idén februárban csaptak le a csoport tagjaira, s az ezzel összefüggő házkutatások során nagyobb mennyiségű kábítószert, valamint a drogkereskedéshez kapcsolódó eszközöket foglaltak le.
    

Az ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a csoport tagjai ellen és azt indítványozta a bíróságnak, hogy az elkövetésben nagyobb szerepet vállaló vádlottakra öt, illetve hat év fegyházbüntetést, a többiekre három év, illetve az alatti börtönbüntetést szabjon ki abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerik bűnösségüket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com