Kajári Ferenc vezérőrnagy: kiemelt illetménnyel toboroz legénységet a honvédség a Lynx-zászlóaljba

Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség - mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az M1 aktuális csatornán kedden.Kajári Ferenc emlékeztetett: a honvédelmi és haderőfejlesztési program célja, hogy ütőképes magyar haderő jöjjön létre, ennek részeként érkeztek a Leopard 2 harckocsik, megújul a helikopterflotta és megérkeztek az első új gyalogsági harcjárművek, a Hiúzok is.
    

A harcjármű kezelőszemélyzete a vezetőből, az irányzóból és a parancsnokból áll, a jármű hátuljában, a "deszanttérben" pedig a lövészraj foglal helyet. A toborzókampánnyal ezt a lövészállományt szeretnék szeptember 11-ig feltölteni. Kiképzésük Hódmezővásárhelyen kezdődne - ismertette. Kajári Ferenc elmondta: 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel.
    

A Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is vendége volt, ott arról beszélt, hogy a jelentkezők részt vehetnek az új, Lynx-harcjárműves zászlóalj kialakításában és a világ egyik legkorszerűbb harcjárművének, a Lynxnek a tesztelésében és hadrendbe állításában. Hozzátette: évtizedek telnek el egy-egy új harceszköz rendszeresítése között, így ez olyan kihívás, amely nagyon ritkán adódik egy katona életében.
    

Mint mondta, az állomány feladata lesz, hogy kitapasztalja, miként lehet a legjobban használni a Hiúzt, kidolgozza az új harceljárásokat és azt, hogyan lehet összehangolni a harcjárművet a digitális katona felszerelésével. Emlékeztetett rá: a Lynx-zászlóalj kapja meg az új kézifegyvereket és a digitáliskatona-programban beszerzendő digitális eszközöket is.
    

Kajári Ferenc elmondta: a Lynx gyalogsági harcjárműnek jó a terepjáró-képessége, kompozit páncélzattal felszerelt, amit aktív páncélvédelem egészít ki. Van rajta 30 milliméteres automata gépágyú, géppuska, a toronyban távirányítású fegyverplatformot helyeztek el, emellett páncéltörő rakétákkal van felszerelve. A deszanttérben tartózkodók is rá tudnak csatlakozni a Lynx rendszereire.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com