Kalandtérkép segíti a Szigetközbe és Pannonhalma térségébe látogatókat

Elkészült a Szigetközi kalandtérkép, amely Mosonmagyaróvár és Pannonhalma között 101 turisztikai attrakciót mutat be, segítve a látogatókat a programok, lehetőségek megtalálásában.Magyarország tele van szebbnél szebb természeti értékekkel, turisztikai régiókkal, azonban csak kevés helyen használják ki a térségek a bennük rejlő lehetőségeket - mondta a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára csütörtökön Győrben, a kalandtérkép bemutatóján.
    

Révész Máriusz hangsúlyozta: sok turisztikai régió problémája, hogy még az ott élők sem mindig tudnak arról, milyen látványosságok vannak helyben. Egy térség akkor tud fejlődni és jobb szolgáltatást nyújtani, ha a turisztikai szereplők ismerik egymást, és együtt dolgoznak - emelte ki. Hozzátette: küldetésük, hogy erre az összefogásra rávegyék a szektor szereplőit.
    

Révész Máriusz felidézte, hogy az első kalandtérkép, amely összefogta egy térség lehetőségeit, a Tisza-tavi kalandtérkép volt. Ennek sikere nyomán szerkesztette a Szigetközi kalandtérképet az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, együttműködve a helyi szereplőkkel. A térképet 72 ezer példányban nyomtatják ki, emellett online is elérhető a központ honlapján.
    

A dokumentum egyik oldalán a térképen a látványosságok, programok, szállások vagy éttermek szerepelnek, míg a kiadvány hátoldalán ezek rövid leírásai és internetes elérhetőségei. Révész Máriusz bízott benne, hogy a térkép segítségével még többen fedezik fel a térség kínálatát. Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron vármegyei önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben a szigetközi és a pannonhalmi térségben újabb lehetőségek nyíltak meg, egyebek mellett azzal, hogy kerékpárutak épültek vagy azzal, hogy a dunai ágrendszerben ismét van víz. A természeti adottságok felfedezését a koronavírus-járvány is segítette, mert az emberek olyan helyeket kerestek, ahol nincs zsúfoltság - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

http://ujhazak.com