Kamu a Magyar Kedvezménykártya 1 milliós fizetés ígérete

Már korábban beszámoltunk a Magyar Kedvezménykártyáról, valamint annak beetetéséről.

Most már kiderültek a részletek, persze igazunk volt. Az 1 millió forintos álomfizetés az valóban álom, mert elérni csak pár embernek lehet majd, de azt is rengeteg munkával

Nagy kamu az egymilliós fizetés



Azt mondták korábban, hogy pár óra munkával bárki kereshet havi egymilliót. Kételkedtünk benne rendesen.

Kiszámoltuk, hogy az ország lakossága és cégszáma sem lenne elég ahhoz, hogy minden eddigi regisztrált elérje az álomfizetést még akkor sem ha 100%-ban csak ezen keresztül vásárolnak mindent.

Tegnap startolt a Magyar Kedvezmény Kártya. Az új típusú vásárlói közösséget a neten szervezték. Az ígéret az volt, hogy mindenféle befektetés, díjfizetés és vásárlás nélkül havi egymilliót lehet keresni, plusz 10-20-50 százalék kedvezménnyel lehet vásárolni.

Mit kell csinálni? Beszervezni és beszervezni és még beszervezni...

Aki el szeretné érni az álomfizetést, annak 250 embert kell maga alá beszervezni, s rá kell venni őket arra, hogy havi legalább egy kedvezményadó céget ők is beszervezzenek. Eddig több mint 150 ezren regisztráltak. Hogy mindenkinek sikerüljön beszerveznie maga alá 250 tagot, ahhoz az kellene, hogy legalább 37,5 millió felnőtt legyen az országban, és mindnyájan ezt a kártyát használják.

Ja, azt nem mondtuk, hogy ha valaki kedvezményt szeretne adni, az le kell, hogy fizessen 30 ezret plusz az áfát.

Az is kérdéses, hogy vajon könnyű-e olyan céget találni, amely szívesen fizet 30 ezer forint plusz áfát azért, hogy aztán 10-50% kedvezményt adhasson.

Arról nem is beszélve, hogy jövőre újra be kell fizetni a tagdíjat, hogy kedvezményt adhassunk.

Szóval kijelenthető, hogy ez egy újabb kamu MLM próbálkozás, amiben rengeteg ember fog megkeseredni, mert elveszi normális munkáktól az idejét a hazugságoknak bedőlve.

 

Hozzászólások

Csak a „sajátját” lopta el

Csak a „sajátját” lopta el

Országos koordináció, megyei összefogás és városi leleményesség eredményeként a rendőrök azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Tiszaújvárosban feltörte egy csomagautomata bokszait.

Egy rendelés buktatta le

Egy rendelés buktatta le

Interneten rendelt kábítószert egy 32 éves hajdúszoboszlói férfi, a futár mellett a rendőrök is házhoz érkeztek.

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

Őrizetbe vettek egy plakátrongálót, aki bántalmazott egy szemtanút Budapesten

A terézvárosi rendőrök azonosították a férfit, aki választási plakátokat vágott le, majd bántalmazta a szemtanút, aki ezt mobiltelefonnal felvette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Szabadnapos kutyás rendőr fogta be az elkóborolt ebet

Gyorsan intézkedtek a lengyeltóti járőrök.

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Nem adta vissza, inkább pénzt vett fel vele

Egy esztergomi férfi felhasznált egy talált bankkártyát a mellette lévő PIN-kóddal, a dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították.

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Tíz érdekesség az alkoholszondáról

Évek óta csökken az ittasan okozott, személyi sérüléses balesetek száma.

Vigyázzunk az értékeinkre!

Vigyázzunk az értékeinkre!

Felesleges kockázatot vállal, aki a nyitott autóban hagyja az indítókulcsot.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

http://ujhazak.com