Kamu ezredes, kamu nyomozás, valódi átverés

Ravasz csalók hálóztak be egy idős asszonyt Budapesten, aki minden pénzét arra költötte, hogy megszerezze szomszédja lakását. A terv grandiózus volt, de végül csúnya átverésbe torkollott – egy éles szemű taxisofőr tett keresztbe az álezredesnek.Tavaly májusban egy idős nő lánya észrevette, hogy édesanyja rendszeresen nagyobb összegeket fizet ki, de hogy pontosan mire, azt nem tudta megmagyarázni. A gyanús pénzmozgások miatt a lánya a rendőrséghez fordult, mert attól tartott, hogy édesanyját átverik.

A nyomozóknak azonban nem volt könnyű dolguk az asszonnyal.

– Szerettük volna kihallgatni a nőt, azonban ő elzárkózott ettől, és hallani sem akart arról, hogy becsapták volna – meséli Pap Sándor Rajmund százados, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója. – Azt állította, hogy ő pontosan tudja, mit csinál, és esze ágában sem volt feljelentést tenni. Mint kiderült, a kifizetések hátterében az állt, hogy az anya régóta haragban állt a szomszédjával, és minden vágya az volt, hogy megszerezze a lakását. Egy nap elpanaszolta ezt a ház gondnokának, aki „megoldást” kínált neki. Előadta, hogy az egyik ismerőse, egy bizonyos Antal nevű ezredes épp a szomszéd ellen folytat nyomozást, ugyanis a férje meggyilkolásával vádolják, és a lakását a rendőrség hamarosan lefoglalja. De természetesen egy megfelelő összeg fejében „el lehet intézni”, hogy a szomszédé legyen az ingatlan.

Az asszony hitt a mesének, és összesen 17 millió forintot adott át a csalóknak.

Biztos volt abban, hogy az ingatlan hamarosan az övé lesz. Aztán egy nap hívták: „Antal ezredes úr” volt a vonal másik végén. Azt állította, hogy a szomszédot bevitték a rendőrség Teve utcai épületébe, őrizetbe vették, és épp kihallgatják. Arra kérte a nőt, hogy telefonon mondjon el mindent, amit tud a szomszédról. Az asszony még beszélt a „nyomozóval”, amikor a lánya hazaért. Örömmel újságolta neki a hírt: „Letartóztatták a szomszédot! Már sínen van az ügy!” A lánya azonban kételkedett. Hogy megbizonyosodjanak az igazságról, azt javasolta, hogy kopogjanak be a szomszédhoz. És ekkor jött a hideg zuhany: a szomszéd otthon volt, és értetlenül állt az állítólagos letartóztatás híre előtt.

Ekkor kezdte elhinni a nő, hogy átverés áldozata lett.

– Az asszony ekkor már hajlandó volt bejönni kihallgatásra. Sikerült is bővebb információhoz jutnunk, mert megvolt az álrendőr lakcímkártyájának másolata – magyarázza a százados. – Az is kiderült, hogy a gondnok, valamint az álrendőr is román állampolgárok, ezért a román hatóságoknak átküldtük az adataikat, hogy segítsenek az azonosításban. A kihallgatás során újra megpróbáltuk elmagyarázni az idős nőnek, hogy akikkel beszélt, azok nem valódi rendőrök. Azonban ő még mindig inkább a csalók pártját fogta, ugyanis nekem szegezte a kérdést: „Honnan tudjam, hogy nem ti vagytok az álrendőrök?”

A kihallgatást végző nyomozók ekkor már biztosak voltak abban, hogy a nő teljesen a csalók befolyása alatt áll. Nem is tévedtek, hiszen újra bedőlt a bűnözőknek. Néhány héttel később ismét felkeresték, és ekkor a Teve utcai épület előtt találkoztak vele – ezzel is növelve a hitelességüket. Az asszonynak ez elég bizonyíték volt, és elhitte, hogy valódi rendőrrel áll szemben, és további 4,5 millió forintot adott át. Azt mondták neki, hogy az ügy már bíróság előtt van, és kell a pénz a bírónak. Ekkor az idős nő vesztegetésbe keveredett – bár nem tudta, hogy valójában átverésről van szó. De még ez sem volt elég: további 12 millió forintot fizetett ki a szélhámosoknak.

A rendőrség eközben már célkeresztbe vette az álrendőrt és a társát. A döntő pillanat akkor jött el, amikor „Antal ezredes” ismét pénzt akart kérni. Elment az asszonyhoz, de nem volt elég pénz nála – ezért taxiba ültek, és elindultak egy bankhoz. A fordulat ekkor következett be.

Miután a nő és a férfi beültek a taxiba, a sofőr felfigyelt, amikor az álrendőr arról beszélt az asszonynak, hogy 300 ezer forintra van szükség ahhoz, hogy a rendőrök nyomozzanak a szomszéd után. A taxisban ekkor felmerült a gyanú, hogy valami nem stimmel. Jelezni szeretett volna a nőnek, ezért miután megálltak, mondta neki, hogy máskor is nagyon szívesen elviszi, ha szeretné, adja meg a mobilszámát, ő pedig megcsörgeti, és a számot elmentheti.

A nő így is tett. Miután a nő kilépett a taxiból, még a lakásához sem ért, amikor csengett a mobilja. A taxis hívta, és elmondta neki, hogy akivel együtt utazott, az egy csaló, ne higgyen neki, hanem azonnal hívja a rendőrséget. A nő eleinte kételkedett, de a taxis meggyőzte, hogy átverték, ezért értesítette a rendőröket. A járőrök elfogták a gyanúsítottat, majd előállították és őrizetbe vették.

B. Bélát (48) csalás bűntettével gyanúsítják, a bíróság január 6-án rendelte el a letartóztatását. A társát is csalással gyanúsítják, jelenleg körözi a rendőrség.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com