KAMUdiplomával rendelkezik a zöldhatóság vezetője!

A fiatalok most teljes joggal mondhatják, hogy minek tanuljunk, minek szerezzünk diplomát, ha egy állami hivatalt el lehet vezetni egy "felelős magyar kormányban" KAMUdiplomával.


Áldoktor vezeti az országos zöldhatóságot


Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség, azaz a legmagasabb szintű magyar zöldhatóság főigazgatója hazudott és kamu diplomája segítségével végzi feladatait.

Korábban kiderült, hogy az életrajzában megjelölt kar és szak nem létezett az egyetemen, amin a kormánytisztviselő állítása szerint végzett.

Ezután megkérdezték tőle, hogy mikor és hol végzett, de erre nem emlékezet plusz-mínusz 5 év pontossággal sem.

Jávor Benedek, a PM parlamenti képviselője megkérdezte az Óbudai Egyetemet, hogy valós-e a diplomája a hölgynek.

áldoktor

A vitatott diplomát kiadó Kandó Kálmán Műszaki Főiskola jogutódjaként működő Óbudai Egyetem ma kézhez kapott válasza végre egyértelművé teszi: ez a diploma soha nem létezett. Tolnainé, Fazekas Sándor miniszter, a zöldhatóság és a minisztérium sajtóosztályai pedig hónapok óta kitartóan és konzekvensen, gátlástalanul hazudoznak egy közpénzből fizetett kormánytisztviselő ügyében.

Óbudai_válasz_jav (1)


Jávor Benedek a következőt írta ezután:

Kedves Tolnai Jánosné, kedves Fazekas miniszter úr! Összefoglalom: a sokat citált - bár bámulatos képlékenységű - önéletrajzban semmi sem igaz. Nincs, és nem volt olyan szak, és olyan kar, amit szerepeltetnek. Tolnai Jánosné Szatmári Katalin soha nem szerzett diplomát a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. Továbbá nem doktor, és a korábbi hivatalos közléseikkel ellentétben nincs nyelvvizsgája.

Önök pedig arcpirító, gátlástalan hazudozást folytatnak hónapok óta. Hosszú meccs volt, de ezzel vége. Papírjuk van arról, hogy egy szavuk sem igaz. Hogy becsapják a választókat, az adófizetőket, a sajtót, és mindenkit, aki kérdést tesz fel Önöknek. Ennél jóval kevesebbe is belebuktak már - még Magyarországon is. Nem, nem szólítom fel lemondásra Önöket. Önök a mai nappal le vannak mondva.

Hogy Nyerges Zsolt tovább bábozik-e földi porhüvelyükkel, lényegtelen kérdés.

A történetnek vége, game over.


 

forrás: 444.hu és javorbenedek.blog.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com