Káosz a Ryanair utastájékoztató rendszerében

2014. december 15-én Belgiumban előreláthatóan általános sztrájk lesz.

Ezért késésekre és járat törlésekre is lehet számítani a repülőjáratok tekintetében.


A Ryanair küldött minden utasnak sms-t, hogy olvassa el az email üzenetet, melyet arra a levélcímre küldtek, melyet foglaláskor megadtunk. 
Természetesen e-mailt a Ryanair nem küldött. 

A Ryanair weboldalán magyar nyelven, telis- teli helyesírási hibákkal azt ígérik, hogy ma, azaz 12-én 14 órakor információt adnak az utasoknak. Most 14.40-van, de semmi üzenet, sem a weboldalon, sem pedig e-mailban.
Ha a Ryanair weboldalán angolul keresgélünk, akkor az üzenet már úgy szól, hogy 13-án délelőtt adnak majd információt.

Tehát aki Brüsszelbe szeretne repülni, vagy Brüsszelből szeretne tovább utazni, az figyelje a Ryanair és a saját légitársaságának a weboldalát és a híreket, mert még nem tudni, hogy késnek-e a járatok, vagy lesz amit törölnek az általános sztrájk miatt.

És akkor álljon itt a Ryanar két nyelven két különböző nyilatkozata ugyanarról a dologról.
Megnyugtatásul írjuk, hogy a Wizzair semmit sem ír a sztrájkról.

Képernyőfotó 2014-12-12 - 14.43.22 Képernyőfotó 2014-12-12 - 14.43.01

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com