Káosz a Vodafone-nál az iPhone 5 körül - akciós de nem kapható

Jogsértő, ha valamit akciósként hírdetnek, de nem is kapható!


Már egy hete lehet iPhone 5 készüléket vásárolni a Vodafone boltjaiban. A hír gyakorlatilag egy kacsa!

Kipróbáltuk és igényeltünk egy új iPhone készüléket.

A Vodafone boltban 20 perces várakozás után sorra is kerültünk a Westend-ben.

A kolléga bemutatta az új díjcsomagot, melyről igazán nem sokat tudott és segítségül hívta a kollégáját is, akivel közösen már garantáltan jó választ adtak a kérdéseimre.
Persze az is kiderült, hogy amit mondtak, az nem volt teljesen igaz!

A lényeg, hogy két új díjcsomag létezik, az egyik a Vodafone RED, a másik a Vodafone Super RED. Mindkettő korlátlan percdíjas, különbség az internetben és a készülékbiztosításban van.

A Kedves Vodafone kolléga rábeszélt bennünket, hogy érdemesebb a drágábbat választani, mert abban egy hetet még külföldön is ingyenesen telefonálhatunk és fogadhatunk hívásokat.

Pár perc tanakodás után elfogadtam, hogy akkor legyen a Super RED díjcsomag egy iPhone 5 készülékkel, de 16 GB-os verzióban, mert a másik akár egy hónap is lehet, mire hazánkba érkezik. Igaz, ezt is reklámozzák, hogy akciós, de akció ide vagy oda a telefonnak se híre sem hamva.

Okés, akkor egy 16GB-os iPhone 5 készülék lesz, valamint a drágább Super RED díjcsomag.

Jajj, közli a Kedves eladó, az sincs raktáron, így szerződést sem tudunk kötni, de egy fecnit kaptam és fel kellett írni rá az adataimat, azzal az ígérettel, hogy majd visszahívnak 1-2 napon belül, mert akkora a kereslet, hogy a fránya vásárlók elkapkodtak mindent.

Egy ekkora cégtől ez elég szégyenletes magatartás azért. Véleményem szerint fel kellett volna mérni az igényt és akkor bejelenteni az akciót, ha van annyi készülék, mellyel ki lehet elégíteni a vásárlókat.








A fogyasztóvédelmi felügyelőséghez folyamatosan érkeznek az olyan jellegű panaszok, hogy akciós termékekből egyáltalán nincs vagy csak pár darab van készleten.


Az úgynevezett csalogató reklám jogsértő, mely cselekedet elkövetéséért bírságot róhat ki a Fogyasztóvédelem.





Megfelelő mennyiségű készletet kötelesek biztosítani a kereskedők az akciós termékekből. Sok esetben azonban nem így történik, a leárazott termék már az akció első napján elfogy, de az sem ritka, hogy egyáltalán nincs is a polcokon.

Ebben az esetben csalogató reklám valósul meg.

Abban az esetben, ha például csak néhány darabot rendel egy cég egy termékből és az nyitás után néhány órával elfogy, akkor ez azt jelzi, hogy a vállalkozás irreálisan alacsony készlettel indul, tehát nem vette figyelembe a fogyasztói igényeket. Abban az esetben pedig, hogyha egyáltalán nincs az üzletben az adott termékből készlet, akkor az egyértelműen bizonyítja, hogy a szükséges gondosságot, a vállalkozás nem tanúsította.

Emiatt már több alkalommal is szabtak ki milliós nagyságú bírságot a fogyasztóvédelmi szakemberek.


Nem nagy csoda ez, hiszen ez az 5. iPhone készülék a sorban, lehetett tudni a jelentkező igényeket.

Eltelt 2 nap, de telefonhívás nem jött a Vodafone- tól. Semmi gond újra felautóztam Budapestre, sorba álltam és közölte a kolléga, hogy még nem jött iPhone 5 készülék, de hétvégén nem is kapnak árut, tehát hétfőn elképzelhetően hívnak majd.

Ma hétfő este van, de semmi hívás a Vodafone- tól iPhone ügyben. Némi keresgélés után meglett a Vodafone Westend üzletének a telefonszáma, mely természetesen nem létezik már. Újabb keresgélés után egy újabb számra lelünk a neten. A számot tárcsázzuk és egy perc kicsengés után átkapcsolnak a központi ügyfélszolgálatra, ahol természetesen minden munkatárs foglalt. Egész gyorsan felvették a telefont, ahol egy kolléga készséggel elmondja, hogy az Apple egyik szolgáltatónak sem teljesíti a szállítást.

A Kedves Vodafone ügyfélszolgálatos kolléga elmondja, hogy az sem biztos, hogy a héten érkezik készülék.

Oké, rendben értettük, azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy a Vodafone RED díjcsomag korlátlan 100%-ban külföldön is, akkor ha a 990 forintos napijegyet aktiváljuk. A válasz még nem tudják, mert még erre nincs döntés a Vodafone- nál. Ez azért érdekes, mert ezt a díjcsomagot már egy ideje reklámozza a Vodafone. Tehát amit kaptunk közel egy hete infót a szaküzletben, az téves. Vagy nem téves, mert a Vodafone központi ügyfélszolgálat sem tudja.
Tehát 990 forintért a reklám szöveg szerint korlátlan beszélgetést kapunk. Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy 990 forint plusz magyar percdíjért telefonálhatunk, de mivel a RED díjcsomag korlátlan percdíjas, ezért ugye nincs percdíj. Na itt elakadt a Vodafone kolléga és várja még a központi utasítást, mert nem tudják, hogy mit kell tenni és mit fognak számlázni.

Ez azt jelenti, hogy a Vodafone díjcsomagában még a Vodafone sem tudja, hogy mi tartozik bele.

Természetesen mi is készítettünk hangfelvételt a beszélgetésről, tehát nem csak egy szenzációhajhász cikket írunk.

Nem adtuk fel ilyen hamar és többször is felhívtuk a Vodefone ügyfélszolgálatát és a volt kolléga, aki azt mondta, hogy 990 forintért a Vodafone RED díjcsomag esetén korlátlan beszélgetést lehet indítani és fogadni külföldön, mivel a magyar csomagunk is korlátlan. Tehát eléggé tájékozatlanság van a Vodafone cégen belül is.

Nincs más hátra, mint előre, azaz várunk a Vodafone hívására, hogy mikor érkezik majd készülék és várunk arra, hogy kiderüljön, hogy mit is tartalmaz a Vodafone RED díjcsomag.

Ígérjük a részletekről beszámolunk itt.

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com