Kaotikus a magyar autójavító iparág az Autós Nagykoalíció szerint

Míg Németországban 17.600 márkaszerviz mellett 20.400 független javítóműhely működik, addig Magyarországon egy márkaszervizre tíz egyéb műhely jut - mondta Nagyszokolyai Iván, a Gépjármű Vizsgálóállomások Országos Egyesülete elnöke az Autós Nagykoalíció (ANK) közlekedésbiztonsági rendezvényén, kedden Budapesten.


src="http://pagead2.googlesyndication.com/pagead/show_ads.js">


A független műhelyek nagy számát azért tartják problémásnak, mert mint Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke elmondta, az uniós szabályok szerint aki hibás alkatrész beépítése miatt okoz balesetet a kocsijával, és nem tudja számlával igazolni a javítást, az jogilag felelős a történtekért.
Nagyszokolyai Iván további gondként említette, hogy a mai autók javításához elektronikai, radartechnikai és sok egyéb tudás kell, amely maradéktalanul - elvileg - csak a márkaszervizekben áll az üzembentartók rendelkezésére. Véleménye szerint a márkaszervizek mellett, biztonság szempontjából, a szakműhelyek adják a következő lépcsőt, majd a több márkát javító műhelyek következnek.
A rendezvényen felmerült problémák között említette Spindler Tibor, az Autószerelők Országos Egyesülete (AOE) elnöke, hogy több mint 400 ezer autó fut műszaki vizsga nélkül. Gyöngyössy András, az Európai Autószervizek Magyarországi Egyesületének elnöke ezt kiegészítette azzal, hogy sokan fénymásolnak matricát, amellyel a műszaki vizsgát tanúsítja az üzembentartó.
MTI

Hozzászólások

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com