Kapu Tibor lesz a Civitas Fortissima emléknap díszvendége Balassagyarmaton

Csütörtökön a Civitas Fortissima ünnepén emlékeznek Balassagyarmaton arra, hogy 107 évvel ezelőtt a helyiek kiűzték a megszálló cseh csapatokat, ezzel a település kiérdemelte a Civitas Fortissima, azaz a Legbátrabb város címet; az emléknap díszvendége Kapu Tibor űrhajós lesz - tájékoztatta a városháza hétfőn az MTI-t.Polgárok, diákok, vasutasok, katonák fogtak fegyvert 1919. január 29-én, és űzték ki a megszálló cseheket, elérve ezzel, hogy a Nógrád megyei város Magyarország része maradhatott.

Balassagyarmaton 1998-ban városi ünneppé nyilvánította a képviselő-testület január 29-ét, az Országgyűlés pedig 2005-ben emléktörvényben hivatalosan is Balassagyarmatnak adományozta a Civitas Fortissima címet. A megemlékezés során városszerte zajló programokkal tisztelegnek a hősök emléke előtt.

A katonatemetőben 9 órától Balogh László, a Bosco Szent János Szalézi Plébánia és Templom plébánosa, esperes mond emlékező beszédet, közreműködik a 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Egyesület, majd a vasútállomáson emlékeznek a harcokban részt vevő vasutasokra, a vármegyeházán berendezett 16-os Honvéd Kiállítóhelyen tárlatvezetést tartanak.

A központi megemlékezést a Civitas Fortissima téren a Civitas Fortissima szobornál rendezik 15 órától. Beszédet mond Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője és Kapu Tibor.

Kapu Tibor tavaly a HUNOR program keretében jutott el a világűrbe. A magyar mérnök-űrhajós a SpaceX Crew Dragon fedélzetén, az Axiom Mission 4 küldetés részeként közel húsz napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol számos magyar és nemzetközi tudományos kísérletet végzett.

A koszorúzás után a képviselő-testület ünnepi ülésén átadják a város díjait a Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. Pénteken újévi hangversenyt rendeznek a Palóc Múzeumban, szombaton tartják a hagyományok szerint a Bátrak úszását a nyírjesi nagytóban. A Civitas Fortissima Múzeum mindhárom napon ingyenesen látogatható 14-től 18 óráig tematikus tárlatvezetésekkel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com