Karácsony: a kormány csak hazudozni és megfélemlíteni tud

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint olyan kormánya van Magyarországnak, amely csak hazudozni és megfélemlíteni tud. Karácsony Gergely szombaton több, a Fidesz és a hozzá közeli médiumok által terjesztett, szerinte nem valós kijelentést is cáfolt, és elmondta azt, a jövő héten további bejelentések várhatók a választási együttműködésről, erről egyeztet még a demokratikus ellenzéki pártokkal.A politikus budapesti sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy a Fidesz két dolgot tud csak csinálni; fenyegetni és hazudozni. Elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök nagypénteki interjújában bejelentette, listázzák a magyar állampolgárokat, és megerősítette azt, hogy aki nincs a kormánnyal, az a kormány ellen van.

    

Karácsony Gergely szerint mint Orbán Viktor legesélyesebb kihívójáról, róla is csak hazudoznak. Közölte, cáfolja ezeket a hazugságokat, helyreigazítást kér és személyiségi jogi pereket indít. Nem akarom lebontani a kerítést - ismertette a politikus az első cáfolatot. Hangsúlyozta, az MSZP-Párbeszéd elfogadja a kerítést, amely Magyarország határvédelmének fontos eszköze.
    

Karácsony Gergely közölte, nem támogatják a kötelező betelepítési kvótákat és a Magyarországra történő gazdasági bevándorlást, betelepítést. Hozzátette: akkor sem támogatják a betelepítést, ha az laktanyákban, vagy magánlakásokba történik. Rámutatott, a menekültválság idején a Fidesz-kormány szállásolt el laktanyákba menekülteket.
    

A miniszterelnök-jelölt cáfolta azt is, hogy zuglói polgármesterként támogatta volna a kerületi iszlám imaterem létrehozását.

Hangsúlyozta, vallásgyakorlási kérdésben az önkormányzatnak nincs hatásköre. Hozzátette azt is, a fővárosban 12 ehhez hasonló vallási közösség működik, a zuglói ezek közül a legkisebb, a többi 11 fideszes vezetésű kerületben működik.
   

A zuglói lakásrendelet nem teszi lehetővé, hogy magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem magyar állampolgárok önkormányzati bérlakást kaphassanak - cáfolta az ezzel ellentétes híreket, jelezve, az ő polgármestersége idején módosították így a szabályokat. Karácsony Gergely közölte, soha nem mondott olyat, hogy jobban utálja az MSZP-t, mint a Fideszt.


Minden alapot nélkülöző hazugságnak nevezte, hogy a Karácsony-kormány fizetőssé tenné az egészségügyet - hangoztatta, elmondva azt is: az a célja, hogy a gazdag és a szegény emberek egészségügye ne különbözzön és a fizetős egészségügyet felszámolják. Cáfolta azt is, hogy kormányon adóemelést terveznek. Az MSZP-Párbeszéd jelöltje szerint olyan adóátrendezésre készülnek, amely a választópolgárok 90 százalékának adócsökkentést jelent.


Ahol növelni kell az adókat, azok a multinacionális cégek, amelyeket Orbán Viktor folyamatosan ócsárol, de mégis valóságos adóparadicsommá tette számukra Magyarországot - mondta. Karácsony Gergely szerint a magyar gazdaság nem növekszik, az elmúlt években a gazdasági növekedés mértéke éppen hogy elérte annak a szintjét, amennyi uniós pénz érkezett az országban. A kelet-közép-európai országok elhúznak Magyarország mellett, az ország leszakadóban van - tette hozzá.
    

Több kérdést is kapott arról, hogy egy tévéinterjúban azt mondta, kedden és szerdán a fontos körzetekben érdemi bejelentések lesznek a visszaléptetésekről. Karácsony Gergely türelmet kért, majd azt mondta, a Jobbik kategorikusan elzárkózik az egyeztetésektől, ezért vele nem tárgyalnak. A demokratikus ellenzéki pártok oldalán azonban van még teendő - mondta.
    

Arra a kérdésre, hogy Juhász Péter, az Együtt elnöke azt mondta, Csepelen nem lépnek vissza, Karácsony Gergely azt mondta, a következő napokban tárgyalni fog és húsvét után azt gondolja, lesz érdemi előrelépés. Egy másik kérdésre, mi változott azóta, hogy Molnár Gyula MSZP-elnök a héten azt mondta, nem kezdeményeznek további tárgyalásokat és visszaléptetések sem várhatók, a miniszterelnök-jelölt közölte, a választók jogos igénye, hogy azokat az ügyeket rendezzék, amelyek sokak kedvét elveszik a választástól.


Például a Belváros egy olyan választókerület, ahol kell egy, a mostaninál megnyugtatóbb megoldás - mondta. Arra a kérdésre, hogy Csepel is ilyen kerület-e, azt mondta, ezeket az ügyeket csak csomagban és nem a nyilvánosság előtt lehet kezelni. Kérdezték arról is, hogy egy, a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvétel szerint fiktív kampányrendezvényeket akart lepapíroztatni az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke. A politikus szerint nincs annál visszatetszőbb, mint amikor saját vezetőik lopják meg a romákat.


Hozzátette: Farkas Flórián és bandája súlyos károkat okoz saját közösségének, április 8-a után azonban olyan kormányzás indul meg, amikor nem ellopják a romaintegrációra szánt pénzeket, hanem ezeket az uniós forrásokat valóban erre a célra fordítják. Arra a felvetésre, hogy árnyékkormányában több Soros Györgyhöz köthető ember is van, a miniszterelnök-jelölt közölte, Magyarország miniszterelnöke egykori Soros-ösztöndíjas, "ennél nagyobb Soros-ügynököt a politikában nem tudok elképzelni".
    

Kérdezték arról is, mit szól testvére Echo TV-nek adott nyilatkozatához, illetve hogy a testvére úgy gondolja, hogy önkormányzati vezetőnek jó, de miniszterelnökként nem tudja őt elképzelni. Karácsony Gergely úgy felelt, az teljesen természetes dolog, hogy egy családon belül különböző politikai vélemények vannak. Hozzátette: a bátyját nagyon szereti, véleményét tiszteli. "Mélyen megvetem azt a politikát, amely politikai kérdést csinál abból, hogy testvérek másféleképpen gondolkodnak politikáról" - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Meteorológia: az ország délkeleti kétharmadán éjfélig 5-15 centiméternyi hó hullhat

Az ország délkeleti kétharmadán kedd éjfélig további 5-15 centiméternyi hó hullhat, ezért a HungaroMet Zrt. keddre Baranya és Bács-Kiskun vármegyére másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com