Karácsony: egyféleképpen lehet a változásra szavazni (2. rész)

A tavaszi választáson csak azok a szavazatok eredményezhetnek változást, amelyeket az MSZP-Párbeszéd által létrehozott nyitott szövetségre adnak le, minden más voks a jelenlegi kormánypártokat támogatja - mondta Karácsony Gergely, a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje szombaton, az MSZP budapesti választmányi ülésén.A Párbeszéd társelnöke kifejtette: a választáson nemcsak azok támogatják a Fidesz-KDNP-t, akik rájuk szavaznak, hanem a távol maradók és azok is, akik olyan ellenzéki pártra szavaznak, amely egyelőre nem tudja, miként kell egyensúlyozni az ország és saját érdekei között.

    
Kiemelte, az MSZP-Párbeszéd szövetség továbbra is várja utóbbi pártok csatlakozását. Egy olyan piros-zöld szövetség jött létre, amely - további csatlakozókkal is kiegészülve - a sokszínű magyar társadalom egységét képviseli - tette hozzá, majd megjegyezte, a két párt között sokkal jobb a kémia, mint ahogy korábban gondolták.
    

Karácsony Gergely szólt arról, hogy választási győzelmük esetén a szociális demokráciát célzó programot valósítanának meg, ebben legnagyobb ellenségüknek pedig a szegénységet, a nyomort és a korrupciót nevezte. Az ellenzéki politikus egy rablóbandához hasonlította a kormányt, amely szerinte a társadalmi felemelkedés útjában áll, kitolná Magyorországot Európa térképéről, a politikát pedig a háború és a lopás szinonimájává tette.
    

Hangsúlyozta, a jelenlegi "áldemokrácia" helyett igazi, az igazságosságra épülő demokráciát szeretnének, amelyben az ember az első és a hatalom az utolsó. Molnár Gyula, az MSZP elnöke úgy fogalmazott, az MSZP és a Párbeszéd összefogásával a tradíció és az innováció kötött szövetséget. A szocialisták vezetője Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségének megerősítését kérte a választmánytól, szerinte ugyanis így a legnépszerűbb ellenzéki politikus és a legszervezettebb ellenzéki párt tud majd együttműködni.
   

Elmondta, most állnak a legközelebb ahhoz, hogy legyőzzék a jelenlegi hatalmat, az emberek többsége ugyanis változást akar, ehhez azonban le kell győzni az apátiát és a félelmet. Molnár Gyula arra kérte az MSZP minden szavazóját, hogy legalább két bizonytalant győzzön meg a szavazás fontosságáról.     "Nincs nyaralás, nincs telek, nincs baráti rendezvény, választás van, el kell mennie mindenkinek" - fogalmazott.
    

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke elfogadhatatlannak nevezte a román kormányfő magyar kisebbséget sértő megjegyzését, és követelte, hogy Mihai Tudose vonja vissza kijelentését, és kérjen bocsánatot. A választmány vezetője emellett az MSZP támogatásáról biztosította a közigazgatásban dolgozók sztrájkfelhívását. A választmány tagjai kézfelemeléssel egyhangúlag támogatták Hiller István mindkét felvetését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Gyors rendőri fellépés

Gyors rendőri fellépés

A monori rendőrök néhány órán belül elfogták a négy férfit.

Meggyújtotta felesége haját

Meggyújtotta felesége haját

A tapolcai rendőrök őrizetbe vették a bántalamzót.

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

Budapesten mosták a nemzetközi maffia pénzét – elfogták őket

A KR NNI nyomozói öt nőt és öt férfit gyanúsítanak, 18 helyszínen kutattak, több mint 540 millió forint vagyont elvontak.

A parkolók réme végül hibázott

A parkolók réme végül hibázott

A győri rendőrök elfogtak egy 59 éves helyi férfit, aki hónapokon keresztül autókat tört fel a város különböző pontjain.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

http://ujhazak.com