Karácsony Gergely: a budapestiek kiálltak városukért és magukért a "lakógyűlésen"

A budapestiek kiálltak városukért, kiálltak magukért, a Budapesti Lakógyűlésen 136 ezren adták le szavazatukat online - írta a főpolgármester Facebook-oldalán hétfőn.Karácsony Gergely közölte: sikeresen zárult Budapest történetének legnagyobb részvételi szavazása, az első Budapesti Lakógyűlés, 136 ezer budapesti adta le szavazatát online, a szavazásra jogosultak több mint 9 százaléka.
    

"Ez az eredmény egyértelmű kötelezettséget ró minden döntéshozóra, rám is, másokra is" - tette hozzá. Karácsony Gergely közölte: az első Budapesti Lakógyűlés érdemben különbözik a kormány nemzeti konzultációjától, "mert az az emberek megvezetése, ez pedig a budapestiek megkérdezése", de ettől még sokan összevetik a kettőt.
    

Hozzátette: eddig egy olyan nemzeti konzultáció volt, amely online zajlott, azzal lehet összevetni a Budapesti Lakógyűlést. Arányaiban az ott résztvevő mintegy 5 százaléknál majdnem kétszer nagyobb volt a részvétel az első Budapesti Lakógyűlésen - mondta. A főpolgármester szerint "napnál világosabb tehát, hogy a budapestiek akarata elől kitérni mostantól nem lehet".
    

"Igaz ez a kormányzati sarc befizetésére éppúgy, mint a Lánchíd közlekedési rendjére és a Lánchídra megígért kormánytámogatás kifizetésére" - írta. Kiemelte: ő megteszi, amit vállalt, a város jövőjéről szóló döntéseket a budapestiek akaratának megfelelően hozzák meg. A Budapesti Lakógyűlés eredményeit kedden ismertetik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com