Karácsony Gergely: a fővárosi Fidesz tovább sarcolná Budapestet

A fővárosi Fidesz-frakció tovább sarcolná Budapestet, ha rajtuk múlna, 40 milliárd forint európai uniós forrástól esne el a város - írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán kedden közzétett bejegyzésében.Karácsony Gergely azt írta, a fővárosi Fidesz frakció egyik javaslata "a szemétbe dobná" a főváros által előkészített, EU-s pénzből megvalósítandó 20 milliárd forintos lakhatási programot, amelyből többi között önkormányzati bérlakásokat hoznának létre és lakbértámogatást adnának a rászorulóknak. A másik ötlet pedig elvonná és a kerületeknek adná a főváros közterület zöldítési keretét, holott a kerületeknek a főváros már kialkudott egy ennél is nagyobb összeget, így a legrosszabb pénzügyi helyzetben lévő kerület is jobban áll, mint a főváros - tette hozzá a főpolgármester.

Karácsony Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeket a forrásokat már rég el kellett volna kezdeni költeni, a programok újratárgyalásának pedig csak az lenne az eredménye, hogy ezek a források elvesznek. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén senki nem fogja támogatni ezeket "az eszelős" javaslatokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com