Karácsony Gergely: a kormánynak újra kell tárgyalni a repülőtéri koncessziós szerződést

A kormánynak újra kell tárgyalnia azt a koncessziós szerződést, amellyel 2005-ben a repülőtér üzemeltetését egy magántársaságnak adta és meg kell akadályozni a tervezett, több százmilliárd forintos beruházás megvalósulását - mondta Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt szerdán Budapesten.Szerinte az új terminálok építésére betervezett százmilliárd forintos befektetést máshol kell megvalósítani, az államnak találnia kell egy olyan, Budapesttől távolabbi helyszínt, amely hosszú távon alkalmas a nemzetközi repülőtér funkcióinak ellátására, jó vasúti és közúti kapcsolatokkal rendelkezik. Közölte továbbá: hibás lépésnek tartja, hogy 2005-ben a kormány koncesszióba adta a repülőtér üzemeltetését.

    
Karácsony Gergely megjegyezte ugyanakkor, hogy tarthatatlan a repülőtér mostani megközelítése, uniós források ellenére nem fejlesztik a vasúti összeköttetést és "kriminális" a gyorsforgalmi út helyzete. Kérdésre válaszolva Karácsony Gergely elmondta, a Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által megkötött, a reptéri zajterhelés csökkentését célzó megállapodás ugyan kis lépés a jó irányba, de kevés. Hozzátette: kilenc év alatt Tarlós István azt tudta elérni, hogy korlátozzák a forgalmat a mélyalvási időszakban, amelyben most a megengedett forgalom többszöröse zajlik. Jelezte, komoly gazdasági érdekekkel kell a fővárosnak és a kormánynak szembe mennie, de úgy tűnik, a kormánynak ennyit nem ér a budapestiek egészsége.
   

Szintén kérdésre válaszolva Karácsony Gergely a zuglói parkolási szerződésekkel kapcsolatban közölte, a kerület nem kötött új parkolási szerződést, az Origo hírportál által nyilvánosságra hozott szerződés egy informatikai rendszer üzemeltetését szolgálja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

http://ujhazak.com