Karácsony Gergely: az első negyedévben 29 milliárdot spórolt a főváros az energiaszámlákon

A főváros "rengeteget spórolt" a Budapest-modell segítségével az energiaszámlákon, az év első három hónapjában összesen 29 milliárdot - tette közzé Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán a főváros energiakrízissel kapcsolatos helyzetéről beszámolva.Azt írta: tavaly ősszel a "csillagos egekbe" emelkedtek az energiaárak, a legtöbb önkormányzat mégis úgy érezte, hogy nem tehet mást, mint hogy ezeken az árakon megköti az idei évre vonatkozó energiaszerződéseit. Rámutatott arra, hogy ha ők is ezt tették volna, mostanra csődbe mennek. De "ennél okosabbak voltunk" - fogalmazott Karácsony Gergely.
    

Kifejtette, hogy egy bonyolult, napi vételezési eljárást alakítottak ki, hogy a csökkenő világpiaci árakat ki tudják használni. Az év első három hónapjában így 29 milliárd forinttal kevesebbet fizettek, mint ha tavaly ősszel szerződtek volna. Persze sajnos így is sokkal többet, mint amit az energiakrízis előtt - tette hozzá. "És hiába jártunk el különös gondossággal, a kormány egy szép kerek összeggel járult hozzá az erőfeszítéseikhez - az önkormányzatok között kiosztott támogatásokból egy fillért sem kaptunk" - írta Karácsony Gergely.
    

Sőt - mutatott rá - ki kellene fizetniük az idén a tizenkétszeresére emelt szolidaritási adót is a kormánynak. "Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy a válság és a kormányzati megszorítások hatásaitól megóvjuk a budapestieket" - fogalmazott. "Ezért olyan pénzügyi túlélő csomagon dolgozunk, ami biztosítja, hogy a közszolgáltatások jelenlegi színvonala megmaradjon és az ezekért dolgozók bérét minden körülmények kötött ki tudjuk fizetni" - áll a főpolgármester bejegyzésében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com