Karácsony Gergely: az idén indulhat a Nagykörút komplex fejlesztésének tervezése

Az idén indulhat a Nagykörút Nyugati tér és Mester utca közötti szakaszára vonatkozó komplex megújítás tervezése, a szakaszosan megvalósítandó beruházás várhatóan a jövő évben kezdődhet el és a következő ciklus végére valósulhat meg - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.A fejlesztésről a főváros és a négy érintett kerület - VI., VII., VIII., IX. - az Erzsébetvárosban tartott kihelyezett kabinetülésen kötött megállapodást. A főpolgármester az általa vezetett ülés után elmondta, a fejlesztés nagyjából négymilliárd forint európai uniós, továbbá fővárosi és kerületi forrásból valósulhat meg. A komplex fejlesztés során nemcsak egyszerűen a fizikai teret újítják meg, nemcsak zöldítenek, hanem a város egységes arculatát szeretnék megteremteni, és mindezt összekapcsolják egy vállalkozásfejlesztési programmal - közölte.
    

Közös feladatunk, hogy visszaadjuk a Nagykörút régi nagyszerűségét, és felkészítsük a belvárost a 21. századra, a klímaváltozásból következő kihívásra - mondta Karácsony Gergely. Közölte, a terveket megalapozó tanulmányt a főváros már elkészítette egy széleskörű társadalmi párbeszéd keretében. A főpolgármester kitért arra is, hogy ebben a ciklusban fontos, a Nagykörúthoz kapcsolódó közterületek újultak meg.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek közé sorolta a Jókai, a Bakáts és a Blaha Lujza teret.
    

Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VII. kerületi polgármester kiemelte: a négy érintett kerület között teljes mértékű az egyetértés abban, hogy milyen fontos a kerületeket összekapcsoló Nagykörút. Az elmúlt évtizedekben a városvezetésnek nem volt ötlete arról, hogy mit kellene csinálni a belvárosi területekkel, a Nagykörúttal és az azt körülvevő épületekkel; a most aláírt megállapodás "alapvetően meg fogja újítani" a Nagykörutat - mondta. Úgy fogalmazott, "a Nagykörút megújítása egyfajta paradigmaváltás Budapest politikájában".
    

Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VI. kerületi polgármester a fejlesztés fontosnak feladatának nevezte a második világháborúban, illetve az 1956-os forradalom során megsérült épületek homlokzatának felújítását is. Továbbá szerinte nyitni kellene a kulturális intézmények és a civilek felé, és a kerületeknek kellene ösztönözni - akár adókedvezménnyel vagy más támogatással - a nagykörúti helyiségek kiadóit annak érdekében, hogy ne csak kocsmák telepedjenek meg a körúton.
    

Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VIII. kerületi polgármester azt mondta, a jelen tervei és beruházásai a gyerekeinket fogják szolgálni, és ez vezeti őket akkor, amikor a Nagykörútról is gondolkodnak. A Nagykörút zöldebbé, barátságosabbá és élhetőbbé tétele józsefvárosi érdek is - jelentette ki. Baranyi Krisztina (független) IX. kerületi polgármester arról beszélt, ő maga már Demszky Gábor és Tarlós István korábbi főpolgármesterek vezette fővárostól is azt várta, hogy felújítsák a Nagykörutat, így most nagy örömmel üdvözli a tervet.
   

A körúti kerékpársávokról szólva elmondta: a tervben szerepel, hogy egy végleges megoldás lesz a Nagykörúton. Ennek elsődleges célja a biztonságos gyalogos- kerékpárközlekedés. Továbbá a nagy csomópontokban akadálymentesített átkelőhelyeket alakítanak majd ki. A projekt "nem lesz rövid", de mindannyian büszkék lehetünk majd a Nagykörútra - jelentette ki Baranyi Krisztina.
    

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta, az ütemezetten megvalósítandó fejlesztés során a fővárosi önkormányzat azt vállalja, hogy az úttest felújítását saját forrásból elvégzi. A tervek szerint a kerületek a saját területükön a járdafelületeket újítanák meg. Közölte, a tervezés bizonyos szempontból elindult, tehát nem a "nulláról indulnak", hiszen 2021-ben a főváros elfogadott egy átfogó tervet a Nagykörút felújítására, és ez a legtöbb stratégiai kérdést felveti.
    

Karácsony Gergely elmondta, a beruházás érdemben nem befolyásolja a mostani forgalmi rendet, de a tervek fontos része az például, hogy az adott helyeken a mostani parkolósávokat és a kerékpársávokat felcserélnék, tehát a kerékpársávok kerülnének a járdához közel. Továbbá szeretnék megkönnyíteni a helyi kereskedelmet, vállalkozásokat kiszolgáló logisztikai igényű parkolást - jegyezte meg.
    

A főpolgármester elmondta: a fejlesztés során tehát növelik majd a zöldfelületek nagyságát, a meglévő fasort megvédik, védettebb kerékpársávokat alakítanak ki, valamint egy egyéges vízáteresztő burkolatot szeretnének a járdafelületeken, továbbá javítják az útminőséget és több zebrát is kialakítanak. A beruházás során a városképvédelmi szempontokat is szeretnék előtérbe helyezni, és szeretnének egy mikrovállalkozási hitelprogramot megvalósítani, amellyel társadalmilag hasznos vállalkozásokat vonzanának a Nagykörútra - közölte.
    

Az önkormányzati választást érintő ellenzéki összefogásról érdeklődő kérdésre válaszolva Karácsony Gergely azt mondta: az ellenzéki egységgel kapcsolatos elkötelezettség világos és egyértelmű azokban a pártokban, amelyek ma is a városvezető koalíciót alkotják. Lehet, hogy nem közös listán, de közös politikai közösségként fogunk indulni a választáson. A polgármesterjelöltek személyét illetően van még néhány vitatott kérdés, de ezek megoldódnak, leszámítva Budafokot, ahol nagy valószínűséggel előválasztás lesz - közölte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com