Karácsony Gergely: Budapestnek elővásárlási joga van a rákosrendezői területre, és élni is fog ezzel a jogával

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-nek elővásárlási joga van a rákosrendezői területre, és a főváros élni is fog ezzel a jogával - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a főpolgármester.Karácsony Gergely emlékeztetett: a kormányzat titkosítani akarta a szerződést, ami alapján a piaci ár töredékéért értékesítette volna a területet.

Hozzátette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő nyilvánosságra hozta a szerződést, amit áttanulmányoztak, és ebből kiderült, hogy a fővárosi önkormányzat cégének, a BKM-nek a távhőjogok miatt elővásárlási joga van a teljes területre, sőt a szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy erről a jogáról a főváros cége lemondjon.

"Eszünk ágában sincs erről lemondani, hiszen éppen most kerestünk" a fővárosnak 28 milliárd forintot - fogalmazott a főpolgármester, utalva arra, hogy a Fővárosi Törvényszék keddi döntése értelmében jogellenes volt az államkincstár inkasszója.

Hozzátette: a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére olyan előterjesztést nyújt be, amelyben felhatalmazzák a BKM-et, éljen elővásárlási jogával és fizesse ki az első, 12,7 milliárd forintos részletet.

A második részletet akkor kell kifizetni, ha az állam elvégezte a szükséges szabályozási feladatait, a harmadik részletet pedig 2039-ig kell elutalni - sorolta. Úgy fogalmazott: Budapest legnagyobb rozsdaövezete a fővárosnál lesz a legjobb helyen. Biztosan jobb helye lesz itt, mint egy másik állam által kinevezett beruházónál - tette hozzá.

Kiemelte, ez a fővárosnak "megéri" a szerződésben szereplő 50,9 milliárd forintot, mert a terület Karácsony Gergely véleménye szerint ennek legalább a tíz-, de inkább a hússzorosát éri.

Hozzátette: ha a főváros tulajdona lesz a terület, akkor nemzetközi ingatlanhasznosítás révén megvalósítják azt, amire valóban szüksége van Budapestnek, azaz a Parkvárost, ahogyan azt a korábbi stratégiai tervekben már megfogalmazták.

"Készen állunk, hogy az első részletet kifizessük és hogy Budapest aranytartalékát Budapest érdekében és nem külföldi beruházók érdekében hasznosítsuk" - szögezte le.

Karácsony Gergely szólt arról is, hogy a Fővárosi Törvényszék kedden jogerősen "törvénytelennek nyilvánította a Fővárosi Önkormányzat költségvetési egyensúlyát felborító államkincstéri inkasszót".

Emlékeztetett rá: 2023-ban indítottak pert a fővárost érintő szolidaritási hozzájárulás mértéke miatt. A bíróság most egyértelműen kimondta, hogy a kincstár jogellenesen inkasszálta a Fővárosi Önkormányzat számláját - emelte ki.

Azt mondta, a Magyar Államkincstárnak vissza kell utalnia a 2023-ban jogellenesen elvont 28,3 milliárd forintot és a kamatokat, ha ez mégsem történne meg, kártérítési pert indítanak.

Elmondta azt is, a 2024-es év szolidaritási hozzájárulása miatt még folyamatban van a per, de a keddi bírósági döntés után nem kétséges, hogy nem lehet más annak az eredménye. Abban a perben 40 milliárd forint a tét - jegyezte meg.

A főpolgármester hangsúlyozta: a Fővárosi Önkormányzat minden lehetséges jogi és politikai eszközt megragad, hogy megőrizze a város szabadságát.

"Megnyertünk egy pert, és találtunk a szerződésben egy félmondatot, amivel meg tudjuk őrizni a város autonómiáját" - emelte ki.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com