Karácsony Gergely: ellentétes az önkormányzati pénzügyi autonómiával, hogy csak az állam tarthatja magánál a települések megtakarításait

Az "újsütetű" előírás, hogy csak az állam tarthatja magánál az önkormányzatok megtakarításait, már megint ellentétes az alaptörvényben rögzített önkormányzati pénzügyi autonómiával és sérti a Helyi Önkormányzatok Európai Chartáját is - írta Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán."Amikor ez a kormány bajban van, amikor kiüresítik a kasszát, akkor arra rendszerint egy megoldás jut eszükbe: turkálnak mások zsebében. Nem azon gondolkodnak például, szabad-e ilyen gazdasági helyzetben - meg úgy egyáltalán - irodaházakat venni 700 milliárd forintért a miniszterelnök vejétől.

Nem, inkább beletúrnak a magyar települések zsebébe" - fogalmazott a főpolgármester.

Szerinte az előírás egy újabb lépés az önkormányzatok függetlenségének, autonómiájának felszámolására. Hiszen a települések korábban hitelt sem vehettek fel, majd elvonták bevételeiket a szolidaritási hozzájárulással, és most már a megmaradt pénzüket sem kezelhetik szabadon. Nem arról van szó, hogy ahhoz ragaszkodnánk, hogy kereskedelmi banknál vezessék a számlánkat, hanem ahhoz ragaszkodunk, hogy az önkormányzatok maguk dönthessék el, hol érzik biztonságban a pénzüket - mutatott rá Karácsony Gergely hozzátéve: az önkormányzatok dönthessék el maguk, hogy "vajon annál az államnál van-e biztonságban a pénzük, amely újra és újra megpróbál arra rátenyerelni?"

Ha pedig a kormány gazdálkodási átláthatóságot szeretne, helyesen, azt is kezdhetné magán, például azzal, hogy elszámol a magyar településektől elvont szolidaritási hozzájárulással, és bemutatja például azt, hogy a Budapesttől elvett pénz hogyan jut el a kistelepülésekhez, amikor azoktól is évről évre többet vonnak el - írta a főpolgármester, majd megjegyezte: a kormány reagálhatna például az Európai Tanács szakértő jelentésére, amely szerint a Budapesttől elvett pénz nem jut el a kistelepülésekhez, mert eltűnik a kormány feneketlen zsebeiben.

"Budapest az önkormányzatok pénzügyi autonómiájához, alapvető gazdálkodási szabadságához akkor is ragaszkodik, ha ez az újabb kormányzati megszorítás a fővárost nem érinti, hiszen a mi megtakarításainkat már régen elvette a kormány a 12-szeresére emelt szolidaritási hozzájárulással" - zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com