Karácsony Gergely rendkívüli közgyűlési ülést hívott össze és demonstrációt hirdetett jövő hétfőre

Jövő hétfőre összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely főpolgármester azért, hogy a testület ismét rögzítse Budapest valós pénzügyi helyzetét, majd ezt követően az erről szóló határozatot a tervek szerint demonstráció keretében elviszik a Karmelita-kolostorhoz.Karácsony Gergely csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Kormányinfón elhangzottakra reagálva közölte: hétfő 17 órára összehívja a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését a Kelenföldi autóbuszgarázsba. Az ülésen megerősítik azt a döntésünket, amit már egyszer meghoztak, de ha Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek "ez kell ahhoz, hogy beinduljon az állami gépezet, akkor meg fogja kapni ezt a döntést" - mondta a főpolgármester emlékeztetve:

a Fővárosi Közgyűlés szeptemberben egyszer már tudomásul vette az Állami Számvevőszék jelentését, amelynek legfontosabb megállapítása, hogy a fővárosi önkormányzat nem tudja egyszerre teljesíteni az állami elvonásokat és biztosítani a budapesti közszolgáltatásokat, márpedig törvényi feladata elsősorban a közszolgáltatások finanszírozása.

A főpolgármester közölte: a közgyűlési ülés után, hogy "legyen nyomatéka" a döntésnek, újra személyesen viszi el a határozatot a Karmelita-kolostorhoz, de ezúttal hívja a budapestieket is. Este fél hétkor a Clark Ádám téren lesz a találkozó, majd megtartják a Budapesti Büszkeség Menet 2-őt - mondta. Kérdésre válaszolva közölte: a Fővárosi Közgyűlés "a valós helyzetet" rögzíti a meghozandó határozatban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com