Karácsony Gergely: szombaton 13 órától lesz a rendszerzáró rendezvény

A Tisza Párttal egyeztetve május 9-én 13 órától tartják a "Hála nektek!" rendszerzáró rendezvényt a rakparton, így azt követően mindenki csatlakozhat a Kossuth téri rendezvényhez, ahol meghallgathatják a miniszterelnöki eskütételt - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.Karácsony Gergely azt írta, hogy a rendezvény egy gesztus, ami mindazoknak szól, akik az elmúlt 16 évben kiálltak közös ügyekért és akiknek ezért üldöztetést, megaláztatást, lejáratást, vegzálást, propagandahazugságokat kellett eltűrniük a most véget ért rendszertől.

"Civilek, független alkotóközösségek, jogvédők, tanárok, diákok, a munkavállalói jogokért küzdők, az egyetemi autonómia mellett kiállók, a független sajtó, a legszegényebb honfitársainkat támogatók, roma aktivisták, a melegek jogegyenlőségéért kiálló közösségek, vagy éppen az élhető környezetért tenni akarók. Tartozunk nekik legalább egy köszönettel. Egyetértünk abban, hogy nem felejtjük el a kiállás bátorságát és nem felejtjük el az ellenük elkövetett aljas tetteket sem" - fogalmazott.

Karácsony Gergely úgy zárta a bejegyzést, hogy találkozzunk a Lánchídnál a rakparton és utána menjünk közösen a Kossuth térre.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

Fiatalok meztelen képeit töltötte fel

A rendőrök elfogták a 26 éves ajkai férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Két doboz sört rabolt

Két doboz sört rabolt

A gödöllői rendőrök egy órán belül elfogtak egy 40 éves férfit, aki két doboz sör miatt bántalmazott egy bolti alkalmazottat Turán.

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Lopott lapáttal tört-zúzott otthon

Videóhívásban fenyegette meg a családtagjait, majd dührohamában szinte mindent szétvert maga körül egy 30 éves nagysápi férfi.

Őrizetbe vették a barátját

Őrizetbe vették a barátját

Büntetőeljárás keretében vizsgálják a rendőrök a szentlőrinci lány halálesetének körülményeit, emberöléssel gyanúsítják az áldozat barátját.

Két keréken ment rabolni

Két keréken ment rabolni

A bíróság elrendelte letartóztatását egy 24 éves hatvani fiatalembernek, aki a nyílt utcán rabolt ki egy férfit Gyöngyösön.

Ököllel rendezte a vitát

Ököllel rendezte a vitát

Az érdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 63 éves férfit, aki egy közlekedési konfliktus miatt ütött meg egy rollerest.

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

Vádat emeltek egy nő ellen, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta

A Ceglédi Járási Ügyészség több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki a gyermekeit bántalmazta és elhanyagolta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Szó szerint útját állták a drognak

Szó szerint útját állták a drognak

Az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál került kutyaszorítóba egy díler.

Terhes élettársát bántalmazta

Terhes élettársát bántalmazta

Személyi szabadság megsértése miatt vettek őrizetbe egy 33 éves férfit.

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

http://ujhazak.com