Karácsony: talpra kell állítani az egészségügyet!

Az MSZP-Párbeszéd programjának az egészségügy talpra állítása az egyik legfontosabb pontja, több pénzt és jobb struktúrában kell elkölteni ezen a területen - közölte az két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.Karácsony Gergely - miután kerekasztal-beszélgetést tartott szakmai szervezetekkel, szakpolitikusokkal - azt mondta, vállalják, hogy megduplázzák az egészségügyre fordítható forrásokat, ezzel elérik az uniós átlagot a következő parlamenti ciklusban, emellett jelentős, 50 százalékos béremelésre is szükség ezen a területen.

    
Szerinte az elmúlt időszakban az Orbán-kormány rengeteg pénzt vont ki az egészségügyből és ezeknek a forrásoknak a felét stadionokra költötte. Hozzátette: miközben a kormány egyre kevesebbet költött a közegészségügyre, addig a magyar polgárok viszont egyre többet költöttek rá.

Értékelése szerint kezd kialakulni a gazdagok és a szegények egészségügyi ellátása, az egyre inkább lerohadó, alulfinanszírozott közegészségügy mellett megjelent a magánegészségügy, amely mellett a Fideszhez ezer szállal kötődő érdekeltségi kör jelent meg.
    

Karácsony Gergely jelezte, a társadalmi párbeszédet fent kell tartani az egészségügy különböző szereplői között, valamint önálló egészségügyi minisztériumra is szükség van. Komáromi Zoltán háziorvos, Karácsony Gergely szakértői kormányának egészségügyért felelős szakembere szerint egy új kormánynak a közfinanszírozott egészségügyi ellátás talpra állítása a legfőbb célja.
    

Elmondta, úgy kell hozzányúlni az egészségügyhöz, hogy a jelenleg működő kapacitásokat ne veszélyeztessék, hogy az egészségügyi dolgozók bizalma megmaradjon. A betegeknek is meg kell nyugodniuk, hogy az egész átalakítás az ő érdekükben történik - tette hozzá. Komáromi Zoltán azt mondta, az alapoknál, a mentőszolgálatnál, a háziorvosi ellátásnál, az alapellátó fogorvosi ellátásnál és sürgősségi ellátásnál kezdenek, hogy az emberek a lakóhelyükhöz közelebb és időben kapják meg a diagnosztikai, terápiás ellátásokat.
   

A magántőke szerepét firtató kérdésre közölte, nem engedhető meg, hogy olyan folyamatokat erősítsenek, amely a lakosság szegényebb rétegének az ellátását veszélyezteti. Rossz úton halad az Orbán-kormány, amit az is mutat, hogy a lakosság többet fizet a magánellátásra, főként diagnosztikára és járóbeteg-ellátásra, mint amennyit az állam költ ezekre a feladatokra - tette hozzá.
    

Szerinte a finanszírozás növelése és a nyugdíjasok visszafoglalkozatása segíthet a várólisták csökkentésében. Forrásként a "felesleges presztízsberuházásokat" említette Komáromi Zoltán és azt mondta, a parlamenti ciklus végére garantálják az egészségügy működőképességét, a benne dolgozók egzisztenciális biztonságát és a betegek ellátási biztonságát.
    

A vizitdíj bevezetésére vonatkozó kérdésre azt mondta, jelenleg ezen nem gondolkodnak, most olyan nagy baj van, hogy ilyen konstrukcióval nem veszélyeztetik az egészségügyi struktúra átalakítását; meg kell növelni az állami finanszírozás mértékét. Az ellenzéki egyeztetésekről Karácsony    Gergely azt mondta, ha az ellenzéki pártokkal lesz még sikeres egyezetés, azt örömmel fogadják, de a következő két hétben inkább azzal szeretne foglalkozni, Magyarországnak milyen jövőt kínálnak.
   

Volt kérdés arról is, hogy a Magyar Nemzet információi szerint az FBI tanúvédelmi programja védi az Egyesült Államokban azt a magyar állampolgárt, aki kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában. Karácsony Gergely közölte, sejtették eddig is, hogy az uniós források jelentős része fideszes politikusok magánvagyonát gazdagítja. A most megjelent vádak elég súlyosak, az eddigi legsúlyosabb vád ez az Orbán-kormány ellen, ha azt dokumentum alátámasztja, akkor ez az ügy el fogja söpörni a kormányt - hangoztatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com